Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdina

1. VERUM SINE MENDACIO, CERTUM ET VERISSIMUM:

Kétség nélkül való, biztos és igaz:

2. QUOD EST SUPERIUS, EST SICUT QUOD EST INFERIUS,
ET QUOD EST INFERIUS, EST SICUT QUOD EST SUPERIUS,
AD PERPETRANDA MIRACULA REI UNIUS.

Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van,
és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van,
hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsa.

3.ET SICUT OMNES RES FUERUNT AB UNO, MEDIATIONE UNIUS,
SIC OMNES RES NATAE FUERUNT AB HAC UNA RE, ADAPTIONE.

Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból,
a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.

4. PATER EIUS EST SOL, MATER EIUS LUNA.
PORTAVIT ILLUD VENTUS IN VENTRE SUO.
NUTRIX EIUS TERRA EST.

Atyja a Nap, anyja a Hold,
a Szél hordozta méhében,
a Föld táplálta.

5. PATER OMNIS TELESMI TOTIUS MUNDI EST HIC.

Ő a théleszma, az egész világ nemzője.

6. VIS EIUS INTEGRA EST, SI VERSA FUERIT IN TERRAM.

Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. SEPARABIS TERRAM AB IGNE, SUBTILE A SPISSO,
SUAVITER, CUM MAGNO INGENIO.

Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől,
tudással, szenvedéllyel.

8. ASCENDIT A TERRA IN COELUM,
ITERUMQUE DESCENDIT IN TERRAM
ET RECIPIT VIM SUPERIORUM ET INFERIORUM.
SIC HABEBIS GLORIAM TOTIUS MUNDI.
IDEO FUGIET A TE OMNIS OBSCURITAS.

A földről az égbe emelkedik,
aztán ismét a földre leszáll,
a felső és az alsó erőket magába szívja.
Az uralmat az egész világ fölött így nyered el.
E perctől fogva előled minden sötétség kitér.

9. HIC EST TOTIUS FORTITUDINIS FORTITUDO FORTIS,
QUIA VINCET OMNEM REM SUBTILEM, OMNEMQUE SOLIDA PENETRABIT.

Minden erőben ez az erő ereje,
mert a finomat és a nehezet áthatja.

10. SIC MUNDUS CREATUS EST.

A világot így teremtették.

11. HINC ERUNT ADAPTIONES MIRABILES,
QUARUM MODUS EST HIC.

Ez az átvitel varázslata,
és ennek ez a módja.

12. ITAQUE VOCATUS SUM HERMES TRISMEGISTOS,
HABENS TRES PARTES PHILOSOPHIAE TOTIUS MUNDI.

Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak,
mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.

13. COMPLETUM EST QUOD DIXI DE OPERATIONE SOLIS.

Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.



Kommentárok a Tabula Smaragdinához

Rövid előtörténet
Nyugat-Európában a Tabula Smaragdina először valószínűleg pszeudo-Arisztotelész Secretum Secretorum c. munkájában jelent meg – ez a Kitab Sirr al-Asar (királyoknak írt tanácsok könyve, 800 körül) fordítása volt. Később korábbi arab kéziratok is előkerültek, ezek keletkezését 650 körülre teszik. Egyes elképzelések szerint a szöveg Szíriából, mások szerint akár Kínából is származhat. Bonyolítja a szerzőség megállapítását az, hogy szerzőnk sokak szerint Thot egyiptomi istennel, a bölcsesség istenével azonos.

Ugyancsak a hagyomány szerint Nagy Sándor idejében találták meg Hermész Triszmegisztosz sírját, múmiájának kezében a Tabula Smaragdinával, amelyben a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Később a sír, a Tábla (valamennyi egyiptomi alkémista könyvvel egyetemben) megsemmisült – legalábbis a hagyomány szerint.

Bizonyosnak látszik, hogy a Tabula Smaragdina a legrégebbi fennmaradt alkémiai szövegek egyike. Számos fordítás létezik: ezek némelyike a fordítók szerint egyenesen káldeus, főníciai vagy kínai eredetiből készült. A középkorban sok kézirat tünteti fel szerzőként Hermész Triszmegisztosz (a háromszor legnagyobb) nevét, de tudjuk, a középkori szerzők – gyakran alig leplezetten – korábbi, vitathatatlannak tűnő orákulumok neve mögé rejtőztek, hogy munkájukat értékesebbnek, hitelesebbnek tüntethessék fel.

Megjegyezzük még, hogy a görögök és az egyiptomiak a smaragdnak fordított szó alatt nemcsak a mai értelemben vett smaragdot, hanem többféle zöld követ: jáspist, gránitot is értettek. Spanyolország középkori királyainak birtokában volt egy smaragd tál, amely a legenda szerint eredetileg Sába királynőjének tulajdona volt, és az Utolsó Vacsora alkalmával is szerepet kapott – ez zöld üvegből készült.




Az alábbiakban középkori és kortárs kommentárokból közlünk szemelvényeket.
1. sor: Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

A legigazabb Nap nemzője a Mesterség volt. [Hermész] azt mondja, ezért a legigazabb a legfölső fokon, mert az így teremtett Nap minden tulajdonságában, gyógyító vagy más erejében, felülmúlja a természetes Napot.
2. sor: Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsa.

Hermész szerint a lenti dolgok ereje a csillagokból és a mennyei konstellációkból származik, és ezek az erők a lenti dolgokra az Alaur-nak nevezett körből sugárzanak le: ez a konstellációk első köre. Ez az alászállás nemes, ha az erőket befogadó anyagok hasonlatosak a fentiekhez fényükben és áttetszőségükben, és nemtelen, ha az anyagok zavartak és utálatosak. Azt mondják, ez az oka annak, hogy a drágakövek minden másnál inkább rendelkeznek csodálatos erőkkel. A hét fém formáját az alsó szféra hét bolygójától kapta.

A Kő a bölcsek köve segítségével két részre osztható: a jobbik részre, amely felszáll, és a rosszabbikra, amely lent marad, tisztán és fixálva. Erejükben azonban összhangban állanak, mert a rosszabbik rész a föld (ez dajka és élesztő), a jobbik pedig a spiritus, amely fürgévé teszi és felemeli az egész Követ. Így a szétválasztás megtörténik, megünnepelik a mennyegzőt, és sok csudás dolog történik.

Ez az Aktív és a Passzív kölcsönös függőségére utal. Az esszenciális forma nem jelenhet meg a passzív matéria nélkül. A spirituális erő az emberi befogadókészségen múlik. A Fent és a Lent ugyanegy dolgot jelent, és kiegészítik egymást.

A teremtés különféle szintjein egymásnak megfelelő síkok vannak, ezért biztonsággal vonhatunk párhuzamot a mikrokozmosz és a makrokozmosz, az ásványi és az emberi világ, a növények és az állatok birodalma között.

Hasonlít arra az elképzelésre, hogy a Jang szélsőséges formája Jint hoz létre, és fordítva.

3. sor: Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.

Kövünk, amelyet Isten teremtett, zavaros tömegből lett és született, magában foglalta valamennyi elemet – ezért született kövünk ilyen egyedülálló csoda révén.

Nem igaz, hogy minden dolog az Egyetlenből keletkezett, az Egy jóságából, és az sem, hogy bármi, ami az Eggyel kapcsolatos, nem lehet különféle – de az Egy rugalmasságából és egyszerűségéből táplálkozva gyümölcsözik. Mi születik az Egyből? A háromság? Jegyezzük meg jól: az Egy keveretlen, a Kettő vegyített, és a Három visszavezethető az Egy egyszerűségére. Nekem, Trithemiusnak, nincs három elmém, hanem egyetlen összefüggő: ez talál örömöt a háromságban, és így születik a csudálatos utód.

A feltétlen Egy osztatlan, láthatatlan fényét megtöri a Lélek prizmája. Ahogy a Lélek elmélkedik az Egyről a teljes megértés nélkül, úgy mutatja a sokarcú Mindent, mint ahogy a lencse bocsájtja át a fényt, amely sugarak pászmájaként esik rá.

Egy az Isten, minden teremtett dolog ugyanabból, a differenciálatlan ősanyagból származik.
4. sor: Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.

Mint ahogy az állatok magukhoz hasonló utódot hoznak létre, a Nap mesterségesen létrehoz újabb Napokat a Kő sokszorozó ereje révén. Ebben a mesterséges nemzésben szükséges, hogy a Nap megfelelő befogadóra leljen, magával összehangzóra, spermája és tinktúrája számára – és ez a bölcsek Holdja.

A Nap és a Hold valószínűleg a Szellem és az Anyag neve, nem az aranyé és az ezüsté.

A Nap a Szellem, a Hold a Lélek.

Ha a Holdat a vízzel azonosítjuk – szokásosan, nedvessége miatt – a Napot pedig a tűzzel, akkor a prima materia tűzből keletkezett, vízben született, szelek hozták az égből, és a föld táplálta.

Hermész ez alatt az anyag könnyűvé tételét érti, a lég tulajdonságaihoz való felemelését. És azért mondja, hogy a szél hordozza az anyagot a hasában, mert amikor az anyag lombikba kerül – ez olyan edény, amelyben a rózsavíz készül –, akkor a párolgás révén szubtilissé válik, és felemelkedik a levegő tulajdonságaihoz. Desztillálódik, és a lombik szájából vizes vagy olajos folyadék lép ki, amely az elemek minden erejével rendelkezik. A fémekben ez a nedvesség nem válik el a szárazságtól, hanem mintegy fel van oldva benne, és ebben a feloldott állapotában úgy mozog, mintha a Föld nyelte volna le, és annak hasában mozogna. Ezért mondja Hermész azt, hogy a fém anyja a Föld, az viseli a hasában.

Világos, hogy a szél az levegő, a levegő az élet, és az élet az szellem... ezért terhes a szél a teljes Kővel...

A szél magját saját női hasában hordja...

Ez alatt Hermész azt érti, hogy Õt, akinek apja a Nap, és anyja a Hold, a szélnek és a párának ki kell hordania, mielőtt megszülethetne, mint ahogy a repülő madarat hordja a szél. A szél párájából, amely nem más, mint mozgó levegő, víz keletkezik összesűrűsödés révén, és ebből a vízből, földdel keveredve, lesznek az ásványok és a fémek. A szél által hordozott szubsztancia kémiai szempontból Kén, amelyet a Higany hordoz. Lull szerint a Kő a tűz, amellyel a levegő viselős. Orvosi értelemben ez a meg nem született, de hamarosan megszülető gyermek. Hogy világosabban beszéljünk: minden Higany párából áll, azaz vízből, amelyet a Föld magával emel a híg levegőbe, és földből, amelyet a levegő visszakényszerít vizes földdé vagy földes vízzé. Ahogy a bennfoglalt elemek vizes állapotúvá redukálódnak, vagy az illékony elemeket követik felfelé, mint a közönséges higanyban, vagy lent maradnak a szilárd elemekkel, mint a bölcsek Higanyában és valamennyi szilárd fémben. Ezért a Higany maga a szél, amely befogadja a Ként, mint éretlen gyümölcsöt az anyák méhéből, vagy az elégett anya testének hamvaiból, és olyan helyre viszi, ahol beérhet.

A Föld a dajkája: mert az élelem a táplálékot elfogyasztó szubsztanciájává válik, és hozzá hasonul. Ez a harmónia uralkodik az egész természetben, mert a hasonló örömét találja a hasonlóban. Ugyanez történik a Nagy Mű során, mintha gyermek növekedne anyja méhében. Ezért a bölcsek gyermekéhez apa, anya és dajka szükségeltetik – kettős magból kel életre, és úgy növekszik, mint az embrió. Mint ahogy a nőknek mérsékletesen kell táplálkozniuk, hogy el ne vetéljenek, a bölcsek művéhez mérséklettel kell hozzáfognunk. A két magot egyesíteni kell. A bölcsek szerint az egyik keletről, a másik nyugatról jön, úgy egyesülnek – mi mást jelentene ez, mint a retortában való egyesülést, mérsékelt hő és táplálás mellett? Furcsának tűnhet, miért a Föld a bölcsek gyermekének dajkája, amikor a föld nevű elem legfőbb tulajdonsága a pusztaság és a szárazság. A válasz: nem a föld, mint elem, hanem az egész Föld szerepel itt. Nem azért ő az égi dajka, mert elválasztja, lemossa és benedvesíti a magzatot, hanem azért, mert kiválasztja, megszilárdítja és beszínezi azt. A Földben csudálatos nedv van, amely megváltoztatja azt, ki azzal táplálkozik – úgy gondolták, hogy Romulus a farkas tejétől vált harciassá.

A szél, amely testében hordozza a spirituális magot, az élet lélegzete... és a Kéneső, is amely az arany magját viseli folyékony állapotban. A Föld a Test mint belső realitás.

5. sor: Ő a théleszma, az egész világ nemzője.

A thélészma szóból származik a talizmán szavunk. A talizmán őstípusa szerinti megfelelés révén működik, és összesűríti - egy szubtilis síkon - a szellemi állapotot. Ez magyarázza a hasonlóságot a talizmán (a láthatatlan befolyás hordozója) és az alkémiai elixír (a fémek átalakulásának élesztője) között.

6. sor: Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

A Kő akkor teljes és tökéletes, ha Földdé válik, azaz ha a Kő lelke maga válik Földdé, úgy fixálódik, hogy a Kő teljes anyaga eggyé válik a dajkájával, és az egész Kő élesztővé alakul.

Az illékony így válik fixálttá.

7. sor: Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel.

Ha az ősanyagot használni akarjuk, először kezelhetővé kell fixálnunk.

Elválasztjuk, azaz feloldjuk, mivel az oldás a részek szétválasztását jelenti.

Az elválasztás a léleknek a testtől való elválasztását jelenti.

Mivel az illékony princípium a tűz (néha a levegő), eltávolítása stabilitást hoz. De az is lehet, bár kevésbé valószínű, hogy a föld a szennyező, és a tisztított tűz (a szubtilis) az, amire szükség van.

8. sor: A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.

Az alkémiai műveletek tanítása során Hermész azt mondja a Kőről, hogy az felemelkedik a mennyekbe, amikor pörkölés és kalcinálás révén szert tesz a tűz tulajdonságaira, mert az alkimista kalcinálás alatt azt a folyamatot érti, amelynek során az anyag égetéssel és pörköléssel porrá válik. És az anyag újra leszáll a mennyből a földre, amikor a Föld tulajdonságait veszi fel, ilyenkor feléled és táplálkozik az, amit a kalcinálás korábban megölt.

...most a Kő megsokasításával foglalkozik. Bár kövünket az első műveletben négy részre osztottuk, ez valójában két lényegi részt tartalmaz csak. A felszállót, a fixálatlant és a földet, vagyis az élesztőt. A fixálatlan részből sokra van szükség, és át kell adnunk ezt a kőnek, melyet alaposan megtisztítottunk minden szennyezőtől.

Később égetjük ugyanezt a követ, azzal az olajjal, amely az első műveletben vált ki, amelyet a Kő olajának nevezünk. Pörköljük, forraljuk és szublimáljuk mindaddig, míg az egész Kő alá nem száll, fixált és folyékony nem marad. A szublimáció révén a testi szellemivé lesz, a szellemi pedig alászállás révén testivé.

Amikor a Harmadik végre magára talált, belső késztetésből és nagy örömmel felszállhat a földről a mennybe, részesedvén így az alsó és felső erőkből, ettől válván erőssé és diadalmassá az Egy világosságában, megmutathatja erejét a számok elősorolásában, és minden sötétségek megfutamításában.

Az azót felszáll a földről, az üveg fenekéről, majd újra alászáll, lecsepegve a földre, és ez a folytonos keringés válik egyre szubtilisebbé, elpárologtatja a Napot, és a légnemű nap-atomokat magával hordozva a Nap azótjává válik, ami nem más, mint a mi harmadik, igazi Higanyunk. A körforgásnak mindaddig folytatódnia kell, míg magától meg nem áll, a Föld fel nem szívta az egészet, akkor válik fekete, kátrányos anyaggá, a Varangyosbékává, amely az anyag végső halálát és szétbomlását mutatja.

Válaszd el az anyag illékony részét forralással, és melegítsd, míg a gőz a szülők testével nem egyesül: ekkor kapod meg a Követ.

9. sor: Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.

Amikor a Háromság ismét a minden szennyezőtől mentes Eggyé vált, az elme ellentmondások nélkül felfogja valamennyi, hibátlanul elrendezett titok misztériumát.

A fekete anyag fehérré és vörössé válik... a vörös tökéletes lett, ezért gyógyító erejével minden lelki és testi bajra orvosságul szolgál, kimeríthetetlen gyógyító erejét a felhasználás mitsem csökkenti, ezért joggal nevezhetjük az egész világ dicsőségének. Az elmélkedés és a bölcsek kövek Istenhez emeli szellemünket... Ha imádkozunk és hiszünk, minden sötétség és érthetetlenség magától eltűnik.

A Szellem fénye állandóvá válik és a nemtörődömség, csalás, bizonytalanság, kétség és ostobaság eltávozik értelmünkből.
10. sor: A világot így teremtették.

A bölcsek köve az Egyetlen másik neve. Nemes erényei – legnagyobb erejénél fogva – érintés által ruháznak fel mindent a kívánatos kiválósággal.

A bölcsek köve rendelkezik a Természet valamennyi rejtett erejével, nem rombolás végett, hanem az anyag újrateremtésére, a Természet mindhárom Birodalmában. Újra fixálja a legszubtilisebb Oxigént tüzes természete szerint. Ereje tízszeresére nő minden sokszorozás alkalmával. Ezért hatolhat be az aranyba és az ezüstbe, ezért fixálhatja a Higanyt, a kristályokat és az üveges olvadékokat.

Az alkémiai fixálás több ennél... a szellemmel való egyesülése miatt a testi tudatosság maga válik finom és átható erővé. A szellem testté válik, finomságra, könnyedségre, határtalanságra és sokszínűségre tesz szert. A szellem testté válik, és megszerzi annak tűztűrését, mozdulatlanságát és tartósságát. A kétféle testből könnyű anyag születik, amely a két szélső között középen áll.

A desztilláció és az újraegyesülés eredménye uralkodik a kevésbé szilárd anyagon, és éppen saját szubtilitása miatt áthatol és uralkodik a magánál tisztátlanabb és csak látszólag spirituális anyagokon is.
11. sor: Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.

...a mikrovilágot a makrovilág mintájára teremtette az Úr, és az ember felismeri, hogy eredeti természete az Isten képmása.

Az alkémiai művelet a teremtő folyamatok paradigmája. Figyeljünk a szexuális felhangokra az előzmények leírása során...
12–13. sor: Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém. Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Okkult módon [Hermész] azt tanítja itt, milyen anyagokból készül a Kő. A Kő tökéletes, mert természetében összefogja az ásványokat, a növényeket és az állatokat. Mert a Kő Három és Egy, háromszoros és egyedüli, négy természete és három színe van (fekete, fehér, vörös). Búzaszemnek is nevezik, mivel ha el nem pusztul majd, magában marad. Ha mégis elpusztul, gyümölcsöt hoz a konjunkció nyomán.

Ezért a művészetért Mercuriust a háromszor legnagyobbnak hívják, mert övé az egész világ bölcseletének mindhárom része... uralkodik az ásványok, a növények és az állatok birodalmában.

A tudás három része a világegyetem három nagy osztatának felel meg: a szellemi, a lelki és a testi valóságnak, amelyeket a menny, a lég és a föld jelképez.

A Triszmegisztosz szó szokásos magyarázata szerint Hermész volt a legnagyobb bölcs, a legnagyobb pap és a legnagyobb király.



Általános kommentárok

A munkálkodás tudást teremt, a tudás a szeretet útját nyitja meg; a szeretet a hasonlóságot, a hasonlóság bensőséges áldozatot, az áldozat erényt, az erény méltóságot, a méltóság erőt ad, és az erő véghezviszi a csodát.

Alsó és felső, fixált és illékony, Higany és Kén – hasonló természetűek, ugyanegy dolgot jelentenek, mint a férj és a feleség. Egymástól csak belső összhangjuk fokában és érettségükben különböznek. A Kén érett Higany, a Higany éretlen Kén, ezen affinitásuk miatt egyesülnek úgy, mint a férfi és a nő, cselekedetük révén így alakulnak egymásba, és így hoznak létre maguknál érettebb utódot, hogy az Egy csodáját beteljesítsék. És amint minden dolog az egyetlen káoszból született az Úr terve szerint, a Teremtő elgondolása révén, ez a teremtés hasonló az emberihez, a férfi és az asszony dolgához.

... a misztikus dolog az univerzális, mágikus hatóerő, az asztrális fény, amely összefüggései révén teremti meg az alkahestet (a mindent oldó oldószert), a bölcsek kövét és az örök élet elixírjét. A hermetikus filozófia azótnak nevezi, a világ lelkének, a mennyei szűznek. Úgy tűnik, ez adja a szervezettséget (az erők kölcsönviszonyának labirintusában), és a formát pl. a hópelyhek tökéletes geometriájához.

A Nap műveletét a szellem vitte végbe, az egyetemes, a minden dolgok forrása, amely rendelkezik valamennyi dolog tökéletesítésének képességével. Ereje teljes (azaz képes a különfélét egyetlenné alakítani), ha fixálni tudjuk. Ez annyit jelent, hogy a Kő maga a megszilárdultpneuma – ez a kapocs a föld és a menny között, egyesíti magában az égi és a földalatti szférák erejét, az egész világmindenségét az állócsillagoktól a föld középpontjáig. Úrrá lesz minden dolog természetén, és behatol minden szilárd anyagba. A teljes világ filozófiájának három része az égi, a földi és a földalatti tartományokra utal.

Az Ember a mikrokozmosz, a Teremtés a makrokozmosz – az Egy. Minden az Egyből származik. Az elmélkedés erejének összefogásával minden elérhető. Az esszenciát előbb el kell választani a testtől, majd újra egyesíteni kell vele. Ez a Mű. Kezdj hozzá magadban, végezd be mindenkivel. Átalakulás, az ember előtt, az emberen túl.

Hermész szerint mindenek élete és mindenek titka a víz. Ez válik a gabonában élesztővé, a szőlőben borrá, az olajbogyóban olivaolajjá. A gyermek élete is vízben kezdődik... Erre a spirituális vízre és a föld szent szomjára utal Hermész, a dicsőséges tudással és a fennkölt tudományokkal megkoronázott, amikor azt mondja: igaz, vitathatatlan, bizonyos és helyes, hogy a Fent a Lentből és a Lent a Fentből származik. Az Egy révén tesznek csodákat. "Apja a Nap és anyja a Hold": férfi és nő egyszerre. Később [Hermész] arra utal, hogy a földre visszatérőkben megvan a Fent és a Lent ereje, ami maga a Tűz.

Végül felülkerekedik a Lentin és a Fentin, mert övé a Fények Fénye, ezért a Sötétség elmenekül.



Hamvas Béla Hermész Triszmegisztoszról és a Tabula Smaragdináról

A Tabula Smaragdina latin nyelven maradt fenn. Egyesek szerint görög szövege is volt, de elveszett. Mások szerint a Tabula Smaragdinát eredetileg is latinul fogalmazták. Ennek a feltevésnek a szövegben levő görög szavak ellentmondanak. A Tabula Smaragdina tizenhárom mondat. Szerzője a szöveg szerint HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ (háromszor legnagyobb Hermész). Hermész nevét a gnosztikus és alexandriai iratok jól ismerik. A legvalószínűbb hipotézis, hogy egyiptomi származású ember volt, bár a név nem személynév, hanem úgynevezett beavatási fokozat. Lehet, hogy Toth volt, Toth pedig az egyiptomi leviták magas kasztja, mint Iránban a Zarathusztra, vagy Indiában a risi. Ma úgy mondanánk, hogy mester volt. Kora bizonytalan. Vannak, akik keletkezését az özönvíz után az első generáció idejére teszik, de nem tudni, hogy Kr. e. 8000-ben, vagy Kr. e. 12000-ben történt özönvízre gondolnak-e. HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ tekintélye igen nagy volt. Felőle még az egyházatyák is különös tisztelettel beszélnek.

Az alexandriai korból HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ neve alatt egész sereg, főként dialogizált értekezés maradt fenn. A gyűjtemény általában a Corpus Hermeticum neve alatt ismeretes. Ezek az értekezések - ha töredékesek is - világosan jelzik, hogy valamely beavatás oktató művei. Túlnyomó részük inkább kései gnosztikus iratnak látszik, könnyen feltételezhető, hogy itt nem magáról Hermész személyes tanításáról, inkább a hermetikus hagyományba való beavatásról van szó. A Corpus Hermeticumban csak néhány mű van, amely a konvencionális katekizmus stílusnál magasabb nyelvet használ, s e művek gondolatainak folyamatos jelenléte különböző szerzőknél úgyszólván a mai napig követhető. Ezek az értekezések, főként a negyedik (az úgynevezett szent beszéd) és a tizenhatodik (Ammonhoz), a többitől már tömörségüknél fogva is különböznek, sok tekintetben a gnóziszt, az orfikát, a Kabalát és az egyiptomi hagyományt kötik össze, ma már meg nem állapítható módon szintetikusan, vagy mindössze szinkretikusan. Gondolataik az egyházatyák műveit is át- meg áthatják, ORIGENÉSZét és ALEXANDRIAI KELEMENét éppen úgy, mint NIZZAI és NAZZIÁNZI GERGELYét, DIONÜSZOSZ AREOPAGITÁét és MAXIMUS CONFESSORét. Később e gondolatok az alkímián kívül a középkori misztikusoknál élnek tovább. BÖHME, SAINT-MARTIN, OETINGER, SCEUS, BAADER, MOLITOR gondolatvilága egész SZOLOVJEVig, BERGYAJEVig és BULGAKOVig a legkönnyebben innen érthető.

A hermetikus művek a hellenisztikus Alexandriából kelet felé is elterjedtek, és Európába bizonyos megfogalmazások az araboktól kerültek át. Vannak, akik az egész alkímiát arab eredetűnek mondják. Ez a feltevés ilyen mereven egészen biztosan hamis. A hermetika olyan hagyomány, amelyen amíg a középkorban Európába került, sok iskola dolgozott. Abban az alakjában például, ahogy PARACELSUSnál, vagy BÖHMÉnéI felmerül, az eredeti egyiptomi és későbbi görög orfikus, püthagoreus és kabalista és arab elemeket megkülönböztetni már teljesen lehetetlen. Olyan formájában pedig, ahogy SAINT-MARTIN után jelenik meg, az egész őskori hagyománynak csaknem tudatos egyesítési kísérlete.

A Tabula Smaragdina mondanivalója a következő. Ha az ember az Egy varázslatának műveletét végre akarja hajtani, műveletéhez az, ami lent van és ami fent van, egymásnak megfelel. Mert ahogy minden dolog az Egy gondolatából származik, úgy a természetben is - átvitellel ugyan, de - minden az Egyből keletkezett.

Hogyan származott és hogyan keletkezett? Nemzője a Nap. Anyja a Hold. Méhében a Levegő hordozta és a Föld táplálta. Mert ő (a théleszma) az egész világ nemzője. Ereje a legmagasabb fokra akkor lép, ha a földre ér és onnan visszafordul. Ez pedig a művelet teóriája, mondjuk, ez volt az ismeretelmélet.

Most következik a gyakorlati útbaigazítás. Mit kell tenni? A tüzeset a földtől és a könnyűt a nehéztől el kell választani. Az elválasztásban a tudás éppen olyan fontos, mint a szenvedély.

Megkülönböztetni és megkülönböztetni. Ez a legfontosabb.

E művelet közepette (a théleszma) fölemelkedik, aztán leszáll, hogy a felső és az alsó erőket is magába szívja. Ilyen módon az ember a dolgok fölött levő hatalmat elnyeri. A sötétség pedig eloszlik. Az ember oly hatalom birtokába jut, amely a légneműt is megfoghatóvá és legyőzhetővé teszi, a nehéz anyagot pedig áthatja.

A világot ilyen módon teremtették és ez az átvitel módja is. Mindez tulajdonképpen nem egyéb, mint a Nap művelete.

PARACELSUS a Tabula Smaragdinához azt a megjegyzést fűzi, hogy a tizenhárom mondat az az univerzális recept, amely szerint a dolgok természetes, vagy tökéletes állapotukba helyezhetők. Különbség a földi, ásványi, növényi, állati, lelki, szellemi körök között nincs, mindegyikre egyaránt alkalmazható. ...

Amit tehát a Tabula Smaragdina tanít, az a belső chemia analitikus módszere. Egyfajta beavatás, amely szerint az ember a dolgokat, de elsősorban önmagát, mint Paracelsus mondja, a tökéletesség állapotába helyezheti. Olyan transzmutáció (átváltozás), amely minden létezőre alkalmazható. ...

A Tabula Smaragdina azt mondja, hogy ugyanazt a sugárzó, életfakasztó meleg világosságot, amellyel a Nap a természetet elárasztja, az ember önmagában megvalósíthatja és azt a sugárzást életének tartalmává teheti. De ugyanezzel a sugárzással a dolgokat is áthathatja. Ez a művelet az, amit később alkímiának neveztek el. Aranycsinálásnak azért mondják, mert az arany a Napnak megfelelő fém és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá, vagyis arannyá változtatja. ...

[Hamvas Béla: Tabula Smaragdina (1947-1950), Mágia szutra (1950), Életünk könyvek, 1994]

» Hamvas Béla : TABULA SMARAGDINA - Kommentár a Tabula Smaragdina (Hermész Triszmegisztosz) tizenhárom mondatához, egyben bevezetés az Alchimiába (a hermetikus gondolkozásba)



Hornok Sándor Hermész Triszmegisztoszról

Hermész Triszmegisztosz az ezoterikus irodalom egyik legvitatottabb alakja, aki valószínűleg Thot (Theuth), a bölcsesség egyiptomi istenének személyével azonos. Thot volt az írás és a tudomány megalapozója, az istenek írnoka, akit egyesek első Hermészként emlegetnek, s aki a legenda szerint az időszámításunk előtti 12. évezredben bekövetkezett világkatasztrófa közeledtekor személyesen készített feljegyzéseket az emberiség számára. Ezt a szent nyelven megfogalmazott művet fordították le a vízözön elmúltával a hieroglifák nyelvére, s így szolgálhatott alapjául a későbbi (második?) Hermész törvényeket, tudományt és teológiát magukba foglaló szent könyveinek, melyek minden bizonnyal az Óbirodalom kialakulása és Menes hatalomra jutása előtt lettek összeállítva, tehát legalább háromezer évvel Krisztust megelőzően. A négy könyv további felbontással negyvenkét kötetet tett ki, ami megegyezik a Védák könyveinek számával, de ezenkívül a két mű között számos tartalmi hasonlóság is felfedezhető. Hermész szent könyveit a templomok legbelső szentélyeiben tartották, és a legmagasabb rangú papok kivételével senki sem olvashatta azokat. Tíz kötet az istenek kinyilatkoztatásairól, a világ keletkezéséről és a papság rendszabályaival kapcsolatban kihirdetett mennyei törvényekről szólt, további négy csillagászatról és asztrológiáról, kettő pedig az istenekhez intézett himnuszokat és az uralkodói vezetés alapelveit tartalmazta. Ezenfelül tíz kötet az imádságok formáit, a felajánlások, ünnepek és körmenetek szabályait foglalta magába, a többi részben pedig Hermész a filozófiáról, orvoslásról, anatómiáról és más tudományokról írt.

Nagy Sándor idejében találták meg Hermész Triszmegisztosz sírját, a hagyományok szerint múmiájának kezében a híres Tabula Smaragdinával, melyen a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Mivel a titkos tanítások alkimista célokat is szolgáltak, Severus római császár minden misztikus írást összegyűjtött, és Nagy Sándor sírkamrájába temettetett, Diocletianus pedig elpusztította valamennyi, Egyiptomból származó alkimista könyvet. Így az egykor híres Hermész Könyvek évszázadokra eltűntek.

Ami fennmaradt az eredeti egyiptomi szövegekből, azt a végleges formájukban az időszámításunk szerinti II-III. században felbukkanó, Alexandriából származó hermetikus írások olvasztották magukba. Az újpythagoreus és újplatonikus eszmerendszerrel rokonságot mutató, tizennyolc fejezetből álló gyűjtemény görög, valamint arab közvetítéssel terjedt el, s első fejezetének címe után gyakran Poimandrész (A Jó Pásztor) néven említették. Később görögről latinra, németre, franciára, angolra és számos más nyelvre is lefordították. A mű szerzőjeként ismert Hermész Triszmegisztosz neve "háromszor legnagyobb Hermész"-t jelent - mert állítása szerint az egyetemes bölcsesség mindhárom része birtokában volt -, de Thotnak szintén hasonló neve volt a fennmaradt egyiptomi szövegekben, amit "nagyon nagy-nagy"-nak fordíthatnánk. Hermész a görög mitológiából is ismert Zeusz és Maia fiaként, mint az istenek hírnöke, a leleményesség és ügyesség pártfogója, a holt lelkek vezetője. Római neve Mercurius volt, melyet gyakran a Hermész név után csatolnak, egyúttal utalván a beavatottak származását képviselő Merkúr bolygóra.

Hermész Triszmegisztoszra hivatkozásokat találhatunk néhány igen jelentős, filozófiával, teológiával és alkímiával foglalkozó műben. Platón a szent könyvek himnuszairól azt írta, hogy azokat az egyiptomiak személyesen Ízisznek tulajdonították, és tízezer évesnek hitték.Phaidrosz című művében pedig maga Theuth (Thot) szólal meg: "Ez a tudomány bölcsebbé és tartósabb emlékezetűvé teszi az egyiptomiakat; mert az emlékezet és a tudomány varázseszközét találtam itt fel". Ugyancsak szoros kapcsolatot mutat a hermetikus filozófiával Platón Timaiosza, mely természetbölcseletének foglalatát adja mitikus elemekkel átszőve. Lactantius a következőket mondta: "Hermész - nem tudni, hogyan, de - csaknem a teljes igazságot felfedte". A hermetikus iratokban foglaltakat később is az alkímia legősibb forrásműveként tartották számon, és felhasználták a bölcsek kövének, a lapis philosophorumnak az előállítása során, hogy a legvégső ismeret (Gnózis) birtokában a teljes átalakulást (transzmutációt) ne csak az anyagi világban, de szellemi tapasztalatként (ill. fiziológiai értelemben) is átéljék. Így Henricus Cornelius Agrippa De Occulta Philosophia című műve erőteljes hermetikus hatást tükröz, kortársa, Theophrastus Paracelsus gondolatvilágához hasonlóan. Később, a XVII-XVIII. században kialakuló rózsakeresztes irányzat szintén igen nagy jelentőséget tulajdonított Hermész Triszmegisztosz írásainak. ...

[Hornok Sándor: Történeti áttekintés, in: Hermész Triszmegisztosz összegyűjtött tanításai, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1997]

 Forrás: Chemonet - Alkímiai sorozat

A Smaragdtábla eredete és a hermetikus irodalom

- The Origins of the Emerald Tablet and Hermetic Literature -



A hermetikus irodalom

Az úgynevezett hermetikus irodalom ismerői között, melyek általában gnózissal vannak összekötve, nincs egységes nézet a hermetikus irodalom létezéséről. Általában a » Smaragdtáblát nem sorolják ide, ámbár a szövege és az úgynevezett hermetikus irodalom tartalma között többféle affinitás (rokonság, hasonlóság) bizonyítható. A közös tartalom, a hermetika nincs egységesen körülhatárolva. R. Reitzenstein (1904) először mondta ki azt a meggyőződését, hogy a hermetikus doktrínák Egyiptomból származnak. Azt jelentette ki 1926-ban, hogy a hermetika inkább iráni eredetű. Ennek ellenére Th. Zielinszki (1905) azt állította, hogy a hermetikus irodalom görög eredetű. Ezt próbálta bizonyítani J. Kroll (1914), aki a hermetizmus és a görög filozófia lényeges hasonlóságát kereste. A hermetizmus eredete, úgy ahogyan a hermetikus művek őrzik - általában az úgynevezett Corpus Hermeticum-ban van összegyűjtve, illetve a legfontosabb részében a Poimandresz-ben - vitatható. A legrégibb görög, azaz a görögül írt szövegeket (Zoszimosz és a többi) Egyiptomban letelepedett görögök írták, akik egyszerűsítve reprodukálhatták az ó-egyiptomi ezotéria eszméit.


Az alkímia történésze K. Ch. Schmieder (1832) azt a nézetet vallotta, hogy a Smaragdtábla görögről van fordítva, mert három görög szót tartalmaz, amelyeket a Smaragdtábla latin fordítása is megőrzött (telesmos, Hermész és Triszmegisztosz). Ugyanezt állítja az alkímia többi történésze is (H. Kopp 1869, M. Berthelot 1885 és mások). Nagyon fontos az a felismerés, hogy az eredeti görög Smaragdtábla ismeretlen és az egész középkor lényegében a latin fordításra támaszkodott, anélkül, hogy ismerték volna az eredetit. Az alkímia fiatalabb történészei (E. O. von Lippmann 1919 és mások) csupán azt tudták, hogy az alkímiáról szóló szövegek a Smaragdtábláról nem tesznek említést. Nem sokkal később az arab alkímisták írásaiban megtalálták a Smaragdtábla szövegét, mégpedig az "arab alkímia atyjának", Geber (E J. Holmyard 1923) egyik írásában és más arab eredetű művekben (J. Ruska 1926). Az arabok mindenekelőtt kopt közreműködéssel mélyebben megismerkedtek az ó-egyiptomi tudományokkal, filozófiával és ezotériával egészen Egyiptom uralmáig, kb. Krisztus utáni 5. évszázadig. Az arab alkímia fejlődése az ó-egyiptomi alkímiától függött, és ezért nyilvánvaló, hogy ha a Smaragdtábla legrégebben ismert szövege arab nyelvű, de eszméinek eredete ó-egyiptomi. A Smaragdtábla, mint ahogyan az már említve volt, az ó-egyiptomi ezotéria alapjait tartalmazza.

A hermetikában a Smaragdtábla eredetéről többféle legenda terjedt el. Ezek közül az egyik szerint a táblát Ábrahám felesége Sára találta meg egy barlangban Hebron-nál a halott Hermész kezében, néhány századdal az özönvíz után. Nagy Albert szerint - ez az adat nem megbízható - a Smaragdtáblát Nagy Sándor találta meg hadjáratai során, Hermész sírjában, melyet ő fedezett fel. Más legenda szerint a táblát Kheopsz piramisában találták meg.

A Smaragdtáblának a régebbi latinul írt hermetikus irodalomban többféle megnevezése is van: Tabula Smaragdina (valamikor a Philosophia totius mundi kibővítéssel, azaz az egész világ filozófiájával), Tabula Hermetica, Tabula Aegyptica, Tabula Smaragdina Hermetis, stb.).

A Smaragdtábla első latin fordítása latin megjegyzésekkel ellátva, kb. a 10.-11. századból származik, egy angol szerzetestől, akit Hortulanus-nak (latinul kertész), Garlandusnak, Garlandiusnak, Joannes de Garliandinak is hívtak.

A Smaragdtábla, pontosabban a szövegének arab vagy ír eredetét egészen sikeresen próbálta bizonyítani J. Ruska (1926). A Smaragd tábla eredetije az arab kéziratokban található, melyekben a szír keresztény Sagius Nabuli Hermészről úgy beszél, mint a "görög bölcsek fejéről" és a könyvét a kéziratban úgy jelöli meg mint szír fordítást. Itt szó van a könyvről, mely leleplezi a Kaf tudomány rejtett titkait (Kaf azonos K betűvel, mellyel a Kímija, kémia szó kezdődik). A könyv negyedik szakasza tartalmazza a Smaragdtábla szövegét. A fordítása bevezetőjében leírja, hogy a mű szövegét egy halotti kamrában egy halott kezében találták. A megtalálás eredete csaknem minden esetben a következő szituációval van összekötve: A Smaragdtábla egy magasztos halott öreg kezében nyugszik egy temetkezési kamrában; olykor királyi kinézetét emlegeti és hogy a trónon ül. Kétségtelenül a legenda elemeiről van szó, melynek eredete vagy az ó-egyiptomi piramisok és sírok feltárásából származik az arabok behatolása után Egyiptomba, vagy nagy valószínűséggel jelentős és védett titok archeotipikusan megalapozott szimbólizációjáról van szó, melynek manapság valamiféle definitív üzenet jellege van (a tábla mindig egy halott öreg ember kezében nyugszik, aki általában maga a szerző, Hermész).

Éppen Ruska állítja, hogy a titkos szöveg sírban való megtalálásának legendája talán összefüggésben van az araboknak az egyiptomi sírokba való bejutási kísérleteivel és azokkal a mondákkal is, melyek az ott talált dolgokról szólnak.

E. J. Holmyard (1923) angol kutató Geber (Gábir vagy Dzsabir ibn Hajján, aki a 8. században élt) egyik művében, még régebbi szövegét találta meg a Smaragdtáblának, mint Ruska. Tartalmilag nagyon közel van a Tábla eredeti latin fordításához. A Smaragdtábla harmadik ős verziója, ahogyan Ruska megállapította, a Hermészhez írt Okokról szóló könyvben található meg. A könyv arabul írt szövege a kéziratok gyűjteményének papi könyvtárában található Gotha német városban. E kézirat variációja magtalálható a svéd Uppsala egyetemi könyvtárában, de a Smaragdtábla szövege nélkül.

Hogy megértsük a Smaragdtábla történetét, írja Ruska, először Egyiptomba kell mennünk: "Méltóságos templomaiból, királyi kincstárából, a sötét sírjaiból és rejtekhelyeiről származnak az írások és a könyvek, titokzatos útmutatásokat tartalmazva, melyek az istentől származnak, elsősorban Hermésztől." HermészTriszmegisztoszt már ismeri Kratesz Könyve a krisztus utáni 6. századból, mely őt, mint trónon ülő öreget mutat be, ki kezében táblát tart. Ruska ezt úgy ítéli meg, mint a Smaragdtábla ősképét. Amikor Szíriában és Egyiptomban is terjedt a kereszténység, Hermész könyvét (tábláját) a Szerapeion könyvtárból ellopták és elrejtették. Az európai irodalomban a Smaragdtábla legősibb nyomait H. Kopp (1873) Nagy Albertnél mutatta fel, de ez, mint már említettük ellentmondó. A Tábla legrégibb latin szövegét valószínűleg pergamenre írva a Párizsi Nemzeti Könyvtár őrzi, és ez a példány egy 12. századból származó másolat (Liber de secretis naturae et occultis rerum causis quem transtulit Apollonius de libris Hermetis Trismegista - Könyv a természet titkairól és a dolgok rejtett okairól, melyet Apolloniusz fordított le a Herész Triszmegisztos könyvből). Nagyjából szintén ebből az időből származik szintén Hortulanusztól a Smaragdtáblához írt első kommentárja. Hermészről az arab ismereteket már D. Chwolsohn, orosz kutató is gyűjtötte (Die Ssabier und der Ssabismus, I.-II., St. Petersburg 1856). Hermész latin idézetei megtalálhatók már az ó-egyiptomi ezotéria nagy ismerőjénél, a jezsuita A. Kirchernél (1653 - nevezetes művében, az Oedipus Aegyptiacus-ban, a hermetika első enciklopédiájában). Hermészről még régebben említést tesz Alexandriai Kelemen a Stomateisz (VI. 4.55) művében, körülbelül a 200-as években, továbbá a görög származású alkímista Olümpiodorosz a Kommentár a szent művészethez (pár. 51. és 52.) című műben de mindenekelőtt Zoszimosz a 4. században Alexandriában élő görög alímista (A kémiai eszközökről és tűzhelyekről).



Zoszimosz műve jelentős adatként szolgál a hermetika lényegének megismeréséhez. Ámbár mindenekelőtt a munkaeszközök és az alkímiai laboratórium felszereltségének ismertetéseit, az anyag színezését, stb. tartalmazza, itt van az alkímia spirituális lényegéről szóló formula, amelyet Ruska így fogalmaz meg: "Az igazi és szent művészet nem az arany készítésén alapszik, hanem az Isten és saját énünk ismeretében." A következő szakasz tekinthető a dolog kulcsának: "Fenn az égi, lenn a földi; a mű a férfi és a nő révén befejeztetett" (in M. Berthelot, C. E. Ruelle: Collections des anciens alchimistes grecs, Paris 1888, I. 163. oldal). Nem kevésbé jelentős Olümpiodorosz tézise sem: "Hermész az embert kis világnak nevezi, amikor azt mondja, hogy minden, ami a nagy világban megvan, az az emberben is megvan."

Ruska igaz kritikusan bírálja, hogy: "Úgyszintén a legrégibb geográfiai, történelmi és bibliográfiai művek, melyekben szó van a piramisokról, a templomokról és Hermészről, már ahhoz a korhoz tartoznak, amelyben a fantasztikus elbeszélésekbe belekeveredtek a szájhagyományok, a letelepedett egyiptomiak meséivel az arabok elbeszéléseivel." Az, ami a Smaragdtábla eredetéről és szerzőjéről, Hermészről fennmaradt, részben a történelmi valóság és a legendák keveréke. Legendásnak lehet tartani az úgynevezett Thot Könyvét, mely M. P. Hall szerint, leírja az elme stimulációját, a kiszélesedett tudathoz vezetőt, azaz pszichikai állapot eléréséhez, ami által "az ember az isten közelségébe kerül", melyet a "halhatatlanság kulcsának" neveznek. A Thot könyv maradványának illetve valamiféle magjának egyes hermetikusok a Tarot-t tekintik. A híres A. Crowley írta a Thoth Könyvet, melynek a "Rövid tárgyalás az Egyiptomiak Tarotjáról" alcímet adta. Azonban a kísérletek, melyek bizonyítanák az összefüggést Tarot "nagy arkánuma" és az egyiptomi templomok és papiruszok képei között nem hoznak meggyőző eredményt. Minden ezoterikus rendszernek megvannak a saját legendái, melyek titkos könyvek létezéséről nem kevésbé titkos eredetükről írnak: teozófusoknak megvan a saját Dzyan Könyvük, a hermetikusoknak a saját Thoth Könyvük, stb.



A Smaragdtáblán kívül, mely a hermetizmus alapművét alkotja, léteznek, mint ahogyan már bemutattuk további, különféle eredetű hermetikus művek, melyek az úgynevezett Corpus Hermeticumban vannak összefoglalva. A művek lényeges részét Leonardo da Pistoia szerzetes 1460 Makedóniából Itáliába vitte és előterjesztette Cosimo de Medicinek, aki lefordíttatta latinra. Később további töredékekkel egészítették ki. A gyűjtemény iratainak különböző rendezői különféle osztályozásait végezték el. Az egyes iratokra különböző elnevezést használnak. Általában a Corpus tizennégy részre osztották, és az első része a Poimandresz (az ember pásztora). J. D. Chambers (1882, 1975) a Corpus Hermeticum egyes részeinek a következő elnevezéseket adja :

I. Poimandresz
II. Aszklepioszhoz
III. Szent elbeszélés
IV. Fiamhoz, Tat-hoz. - Elbeszélés : Kratér nem voltak monád-ok.
V. Fiamhoz, Tat-hoz. - A láthatatlan Isten a legjobban látható.
VI. Az istenben magában a jóság van és semmi más.
VII. A legnagyobb rossz az ember számára az Isten nem ismerése.
VIII. Az entitások között semmi sem múlik el; de tévedésből vannak a változások, melyeket halálnak és megsemmisítésnek neveznek.
IX. A megértésről és az értelemről és, hogy csak Isten a Gyönyör és a Jóság, mely nélkül egyáltalán nem léteznek.
X. Kulcs - Fiamhoz Tat-hoz.
XI. A Szellem Hermészhez.
XII. Az általános szellemről.
XIII. Fiamhoz, Tat-hoz Fenn. - Titkos elbeszélés a regenerációról és a Hallgatás vallomásáról.
XIV. Aszklépioszhoz - Igaz bölcsesség.

A Corpus Hermeticum alapvető részét kétségtelenül ennek a komplexnek az első műve, a Poimandresz vagy Poemandresz (ritkábban Pymander, azaz "Emberek Pásztora") alkotja. 1471- ben fordította le először Marsilio Ficino Trevisanban görögről latin nyelvre. Később ezt a művet lefordították francia, német és angol nyelvre. Különösen sikeresek L. Ménard (1866) francia fordításai és kommentárjai, R. Reitzenstein (1904) német fordításai. Ezt a művet angol nyelvre a fent említett J. D. Chambers (1882) ültette át. Az egész Corpus Hermeticum-ból a hermetika ismerői Poimandresz mellett a 13. részt értékelik a legjobban, melyben Hermész beszélget fiával Tat-tál az ember regenerációjáról, azért mert a hermetizmus saját céljait fejezi ki, használati utasítást az ember transzmutációjához, és szellemi átváltozásához. A gnózis szempontjából, melynek sok közös eleme van a hermetika álláspontjával, a Corpus Hermetcum 13. kulcsrészét K. W. Tröger analizálta (1971). Úgy jellemezte, mint az "újjászületés traktátumát" és nyilvánvaló, hogy az összes hermetikus - Corpus Hermeticum művek közül ez áll a legközelebb a Smaragdtáblához. Ezt a részt úgy is szokták nevezni, mint "Hermész Triszmegisztosz titkos beszéde fiához Tat-hoz a fenti újjászületésről és az arkánumokról". Megadja az útmutatást az "újjászületéshez az istenben", azaz a magasabb szellemi állapot eléréséhez és ezáltal szintén kifejezi az úgynevezett spirituális alkímia értelmét, mint ahogyan az ó-egyiptomi és görög misztériumok értelmét is. Rámutat az érzékelhető világra, mint az illúzió fajtájára és a kőszirtre, amelyek azt várják, aki elhatározta magát, hogy a szellemi újjászületés útjára lép.

Ménard szerint a hermetikus könyvek nemcsak a reneszánszkor filozófiájában és tudományában játszottak nagy szerepet, mint ahogyan azt feltüntetik, de már a kereszténység első évszázadaiban is. Lactantiusz az ókori egyiptomi teológia monumentális emlékkönyvének tartja. Ezt az értelmezést elfogadták a reneszánsz nagy művelői is, akik gyakran kommentálták a hermetikus műveket. Kihangsúlyozták, hogy ezekben megtalálható az orfikus beavatások eredeti forrása, Püthagorasz és Platón filozófiája. Azonban ezen hermetikus művek eredete nincs egységesen magyarázva, általában összekapcsolják az alexandriai iskolák szinkretizmusával, de mindenekelőtt a gnózissal. A hermetikus művek további töredékei megtalálhatók Sztobaiusznál, Lactantiusznál és más ókori szerzőnél. Ménard rámutat a fordítás rendkívüli nehézségeire a hermetikusok "szubtilis gondolkodásánál". A hermetikus könyvek püthagoraszi, platóni és más elemeket tartalmaznak. "De mi miáltal volt befolyásolva?" kérdezi Ménard. Egyedül bennük van megőrizve a filozófia, vagy talán jobban mondva az Ó-Egyiptom ezoterizmusa. A hermetizmus platónizmus vagy püthagorizmus, vagy fordítva?

A hermetikus művek tartalma erős spiritializmust képvisel. Ménard azt állítja, hogy "Alexandria meghódítása előtt a lélek adottságának analízise, az ismeretek és az erkölcsi törvények forrásának keresése és ezek alkalmazása a társadalom életében az Keleten teljesen ismeretlenek" "Beavatva a görög filozófiába a Kelet már nem adhat többet, mint amivel rendelkezett, a vallási érzések exaltációját" (Ménard). Az idézet hermetizmus ismerője szerint Hermész Trismegisztosz könyvei a pogányság utolsó napjait, a természet csodálatraméltó metafizikáját, izgalmas misztériumát és titokzatos panteizmusát tükrözik. "Azonban," folytatja Ménard "az összes görög, aki az egyiptomi vallásról beszélt, görög arculatot adott neki, mely a korral változott".

A legjelentősebb okirat, melyet a görögök hátrahagytak Egyiptomról Plutarchosz tárgyalása Íziszről és Ozíriszről. Plutarchosz, aki platónista volt, az egyiptomi istenekben már nem a divinizált öreg királyokat látta, hanem inkább a démonokat. "Egyiptom a görögök számára mindig bezárt könyv volt és ha mégis megkérdezték a külső szfinxeket, nem találtak más választ, mint rejtélyt vagy a saját kérdésük visszhangját" (Ménard). Úgy tűnik, hogy a görögöket nagyon elfoglalták a külső formák és a filozófusok már Szókratész előtt támadták "a költők vallásosságát", azért mert nem hatoltak be a lényegébe és absztrakt formában jobban értették a természet és a szellem törvényéit, mint költői formában - ítéli meg Ménard. Kivételt képzett a görög filozófia orfíkus irányzata, amelyre Püthagorasz, Platón és a görög misztérium is rákapcsolódott. De éppen ez volt a forrása annak a "költők vallásosságának", azért mert saját résztvevőihez képpel és szimbolikus szavakkal szólott, és sohasem fogalmakkal. A mitológia több értelmezője a költők képzeletével eltorzított történelmi tényeket látott benne. A platónisták misztikus allegóriákat kerestek benne. "Amikor a görögök elkezdték tanulmányozni az egyiptomi vallást, papjaik számára ennek a vallásnak a szimbolikája már halott írás volt. Hérodotosz, ki elsőként kérdezett, semmilyen magyarázatot sem kapott" (Ménard). Ezen kevesek közül kivételt képeztek Püthagorasz és Platón, akiket állítólag Egyiptomban avattak be.



A hermetikus irodalomról Ménard azt mondja, hogy "Ezek a könyvek az egyedüli emlékek arról, amit egyiptomi filozófiának lehet nevezni. Az igaz, hogy csak görög nyelven maradtak meg és nem valószínű, hogy egyiptomi nyelven soha nem voltak megírva. Hiszen Philón szintén görögül írt és ezzel még igaz zsidó maradt. Elmondható, hogy a hermetikus könyvek Egyiptomnak tulajdoníthatóak, annak az Egyiptomnak, amely erősen hellenizált volt azelőtt, mielőtt kereszténnyé vált volna" (Ménard, idézet XXXIII.). Abban a korban, amikor Ménard megírta kitűnő könyvét Hermész Triszmegisztoszról, melyben Poimandrész fordítása is fellelhető, még semmit nem tudott némely hermetikus írás arab eredetijéről és magáról a Smaragdtábláról sem. A hermetikus irodalmat mindenekelőtt azért kapcsolja össze a görög szerzőkkel, mert rá akart mutatni arra, hogy nem fejezi ki kellőképpen az egyiptomi ezotéria szellemét. Szót emelt például, hogy Jamblichosz "kemény görögséggé" fordítja az isten egyiptomi jellemét "na en na", "egy az egyhez". Úgy szintén panaszkodik a görög szakkifejezések nem megfelelő fordítására az élő világnyelvekre (például "pneuma" görög kifejezés mindig a lélek anyagi befogadását jelenti, nem csupán csak "lelket"; "psziché" nemcsak lelket jelent, de magát egyáltalán az életet, stb.). Hogyan fordítható le pontosan a "nus" szó? Hermész néhány írásában diák szerepében lép fel és az ő beavatója ez a "nus". Ménard ezt az intelligencia szóval fordítja le, úgy értelmezi, mint szuverén eszet (logosz), ami valamiféle "pásztora az embernek", de Poimandresz által néha így nevezik Istent és Hermészt is. Ellenben a "nus" szintén intelligencia az ideális modell alapján alkotóképesebb kozmosz, mint a "logosz" szó.

Ménard megítélése szerint valószínű, hogy a Poimandresz és a Szent János Evangéliuma nagyjából ugyanabban a korban íródtak, amikor a zsidó-görög Alexandriában és Efeszoszban azonos eszmék keveredtek. Azonban itt eltérések is vannak. Csaknem biztosnak tűnik, hogy Poimandresz Egyiptomban, a "thérapeuták" iskolájában keletkezett, és ezek keverve vannak a szíriai és palesztinai szekták tanításaival. A Poimandrészben több olyan részlet található, amely tartalmilag közel áll ahhoz, amit Philón a "thérapeutoknak" tulajdonít. Szintén rámutat a "thérapeuták" kontemplatív módszerére: "Bezárt szemeim látták a valóságot" (Poimandresz). Azonban úgyszintén "a gnózis kontempláció, ez csend és tápláléka az összes értelemnek; az, aki ezt elérte nem tud többet más dologra gondolni, se mást látni, sem testét megmozdítani...a lélek erénye a gnózisban van." (Corpus Herm. I.,X.). A holland új rózsakeresztes J. van Rijckenborg (1982) úgy gondolja, hogy a hermetikus tanítások, melyek leginkább a Smaragdtáblában és a Poimandreszben vannak összefoglalva, "egyiptomi prognózis" és, hogy a Smaragdtábla az "ősbölcsesség" szintézise. Mégis úgy tűnik, hogy a hermetikus irodalmat L. Ménard jellemezte a legjobban (1866, Előszó CX. oldal ): "A hermetikus könyvek a pogányság utolsó emlékei. Részben a görög filozófiához és az egyiptomi valláshoz tartozik és a misztikus exaltációval már a középkort érintik."

Lényegében az alexandriai iskolák filozófiáinak nem egészen egyöntetű gondolkodását képviselik - abban a korban léptek elő, amikor az egyik világ befejeződött a másik kezdődött, tanúk, kik átmennek az egyik világból a másikba, nem tűrik az összehasonlítást sem a görög vallással, sem a kereszténységgel. Ennek az irodalomnak az eredete, a maga valójában egészen egyedülálló, nem keveredik több más eszmével, az irodalom és a filozófia összehasonlító történelmének tudományos módszereivel talán már nem lehet meghatározni, mindaddig, amíg nem történnek újabb jelentős felfedezések. Viszont nem kételkedhetünk abban, hogy már utalásával az egyiptomi diviniták szerzőségére, Thot-Hermészre, feltünteti az ó-egyiptomi egyedülálló és letűnt kultúra szellemét. Ez más kultúrákat és gazdagított, többek között az antropocentrikus ezotériával, melynek magja a transzcendentális tudat és transzcendencia szükséglete.



A Smaragdtáblában szintetizált Hermész tanításainak lényegét legjobban talán a pávián alakjában ábrázolt Hermész emeli ki a Nap és a Hold szimbólumaival a fején, ahol, mint a "kapu nyitóját" nevezik meg. A majom az illúzió világában a saját "valóságában" elveszett földi ember szimbóluma; ez egyúttal a vitális principium szimbóluma is, amíg a Nap a szellemi princípiumot és a Hold a lelki princípiumot szimbolizálja, miközben ennek a két princípiumnak archetípus jellege van, ez azt jelenti, hogy jelen vannak az emberben, mint örök és élő tendenciák az úton a Fény és a Rend felé. Itt kifejezi a belső transzmutáció misztériumát, mely oly közel van a kereszténységhez, és mely mégis annyira különbözik a saját metafizikai mélységével, kifejezve az egyiptomi mítoszokban az Ozirisz, Izisz és a Hórusz hármast, a valóságos Élet filozófiáját és ebben az értelemben fejezi ki, mely gyökerével és koronájával túllépi az egzisztenciális emberi lény "valóságait"; úgy mint ahogyan csaknem mindnyájan éljük.

Manethon Thovt szerint, I. Hermész, a tudomány princípiumának sztéléjét vagy oszlopát a hieroglifák nyelvén írta. A vízözön után II. Hermész, Tat apja ezeket a feliratokat görög nyelvre fordította és az I. Hermész közlései megsemmisültek.

Ezért nevezték el a "hold szeme urának", mert mélyen belenézett az ember éjszakai, archetípus dimenziójába, hogy megtalálja benne az utat az ő "feltámadásához" és így a lélek kísérőjévé vált a halál országában. "Az ember, aki korábban a megfigyelés állapotában volt és szellemi természetű volt, hogy isteni vízióban istenekkel egyesítve, később más lelket öltsön, olyat, mely összekapcsolódik az emberi formával és természettel, és azért született, hogy alárendelje magát a Szükség és a Sors bilincsének" (Jamblichosz: Az egyiptomi misztériumokról). A hermetikus művek és különösen a Smaragdtábla az emberi személyiség metafizikai transzmutációja és szellemi regenerációja.



Csodálattal és csendben állunk az ó-egyiptomi kultúra hatalmasai előtt, a rejtélyes Szfinx előtt, Cheopsz hatalmas piramisa előtt, Karnakban az Amon templom oszlopos termének csodálatos szépsége előtt, az anyag végtelen súlya előtt, amely itt beteljesedik és amely, mintha élettel lenne tele. De azonban nem azokat, akik megszokták az életet és akiket felfogunk a biológiai, etikai és egyéb absztrakciók formuláiban. Az ókori Egyiptom kultúrája az élet misztériuma, amelyet csak sejtünk. És ezt a halvány sejtést a hermetikus irodalom villantotta fel, amelyet ha megértünk végül is Tűzzé és Fénnyé változik.

Híres mágusok és mágikus rendek

A kései ókor és a korai középkor misztikus tanainak yűjtőneve a gnoszticizmus. Időszámításunk szerint a II. században alakult ki Észak-Afrika keleti térségében, zsidó, pogány-platonikus és korai keresztény elemek keveredéséből. Tanainak lényege, hogy a megvilágosodás kulcsa nem a hit hanem a tudás, vagyis a gnózis (görög eredetű szó). A materiális világ legyőzésére törekedtek. A gyakorlatban számmágiát, szómágiát alkalmaztak, ötvözve az ókeleti asztrológia démonhitével. Egyik fontos istenük Abraxas. Az abraxasgemmák olyan talizmánok, amelyek a gnosztikus szekták számmágián alapuló tudásából merítenek. A gnoszticizmus írásos forrásai az újtestamentumi Apokrifek és a Pisztisz Szophia (kopt nyelvű dokumentum a III. századból), amely a sötétségbe rejtett bölcsesség szenvedéssel teli útjáról szól. Legfontosabb képviselői Alexandriai Kelemen, Origenész és Tertulliánusz.

A középkori mágia felvirágzása a vándor adeptusoknak és az alkimistáknak köszönhető. Az alkímia Egyiptom eredeti nevéből, a Kemből alakult ki arab közvetítéssel. (al kimiya, a Fekete Ország mágikus mestersége) Az arabok Egyiptomból hozták át a folyadékok és ötvözetek mágikus erejébe vetett hitet, Marokkóba majd Spanyolországba. A IX. -XI. században Sevilla, Córdoba és Granada voltak a fő központok. Később ez az ezoterikus tudomány egész Európában elterjedt.

A templomosok rendje 1118-ban alakult. Hugues de Payns francia nemesember és kilenc társa alapította. Eredetileg a Szentföldre induló zarándokokat védelmezték. Feltehetőleg a Frigyládát és a Grált akarták felkutatni. Jeruzsálemben felépítették Salamon templomát, mely a szálláshelyük lett. Ekkor még El-Aksza mecsetnek hívták. A XII. századra jelentősen meggazdagodtak, állítólag a legnagyobb kincsként a szent Grált őrizték. A gnosztikus filozófiát követték. Nagy hatást tettek rájuk az albigensek és a Katarok ezoterikus hagyományai. V. Kelemen pápa idején felszámolták a rendet. Utolsó nagymesterüket Molay-t megkínozták és máglyára küldték társaival együtt. Franciaországban a mai napig keresik a Templomosok kincsét és a Grált.

A Rózsakeresztesség alkímiai szemléletből alakult ki, Christian Rosenkreutz hatására. Eredete 1614- 1616-ra tehető, amikor három, az okkult testvériség által megalkotott könyv jelent meg. A feltételezett szerző Johann Valentin Andreae. Az első mű a Fama Fraternitatis (Nagytekintetű Rózsakereszt rend)-Christian Rosenkreutz találkozása a demcari bölcs emberekkel. A másik könyv a Confessio Fraternatitis (A Rózsakeresztes testvériség Vallomása) -Rosenkreutz életéből villant fel részleteket, és a csatlakozásra buzdít. A harmadik a Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz (Rózsakereszt Krisztián alkímiai mennyegzője)-melyben a szereplő felfedezi a Bölcsesség titkos könyveit. Állítólag ez a rend a templomos lovagok misztériumának egyenes folytatása, akik átvették a Grál őrzését. A rózsa és a kereszt Andreas Libevius szerint Luther pecsétjéhez kapcsolódva keletkezett. Szívből kinövő keresztet ábrázol egy rózsakehely közepén. A rózsa kelyhe a Grál, ami felfogja a vért, és öt szirma Jézus öt szent sebe. A közepe Jézus szent szívének és a szeretetnek a szimbóluma. A kereszt a halál feletti győzelem, a szellem felé fordulás és a négy elem jelképe. A Rózsakeresztesek az évszázadok folyamán több néven és több alakban bukkantak fel. Jelentős politikai befolyásuk volt. 1769-ben Eperjesen alakult meg az első magyar páholy. A Szabadkőművesekkel szemben a Rózsakeresztesség a lélek útja. Napjainkban a Rózsakeresztnek több ága létezik, például az Egyiptomi Rózsakereszt és az Arany Rózsakereszt.

A Golden Dawn (Arany Hajnal) 1888-ban Angliában alakult mágikus rend, Dr. Wynn Westcott (1848-1925) hozta létre Samuel McGregor Mathers (1854-1918) segítségével. Szertartásaik eredetileg egy angol rózsakeresztes hagyatékában talált öt szabadkőműves fokozaton alapultak. Az első időkben jórészt okkult és szakrális szövegeket tanulmányoztak. 1892-ben egy új, az első 5 fokozat felett elhelyezkedő belső rendet hozott létre Wescott, Mathers és Dr. William Woodman, mely az Ordo Rosae Rubeae et Aurea Crucis (A vörös rózsa és az arany kereszt rendje) nevet viselte. Ez három új fokozatot jelentett. Ehhez később még hármat illesztettek, melyhez csak a rend titkos mesterei férhettek hozzá. A fokozatok alsó rendje: 0. neophyte, 1. zelator, 2. theoricus, 3. practicus, 4. philosophus. A középső rend: 5. adeptus minor, 6. adeptus major, 7. adeptus exemptus. A felső rend: 8. magister templi, 9. magus, 10. ipsissimus. Ezekhez a fokozatokhoz Mathers rendelte hozzá a Kabbalista szefirák rendszerét. Ő volt az, aki a rituális mágia felé irányította a rend tevékenységét. Nagy mértékben támaszkodtak a Dee és Kelly által kifejlesztett énoki mágiára. A rend első temploma az Ízisz Urania volt (1888. London), utána Ozirisz temploma , majd Hórusz temploma, Amon-Rá temploma és végül Ahathoor temploma (Párizs) jött létre. Ezek nevei jelzik az erős egyiptomi hatásokat, de foglalkoztak görög, rózsakeresztes, kelta, énoki és hindu elemekkel is.

A híres Aleister Crowley (Edward Alexander Crowley) (1875 október 12.-1947) tanítója Allan Bennett (1872-1923) volt. Kutatási területként a ceremoniális mágiát választotta. A Crowley által publikált 777 című könyv egy részét ő állította össze. Később buddhista szerzetesnek állt. Crowley 1898 november 18-án csatlakozott a rendhez, ahol a Frater Perdurabo (Aki Mindvégig Kitart) titkos nevet kapta. (Master Therion, To Mega Therion, Az Apokalipszis Fenevadja, Oliver Haddo, Vladimir Svaref, Chioa Khan, Lord Boleskine, Mahatma Guru Sri Paramahansa Shivai, Baphomet neveken is szerepelt) Állandóan kritizálta a rendet a szertartások színvonala és a mágikus gyakorlat hiánya miatt. Mielőtt még hivatalosan elérte volna a középső fokozatokat már elsajátította a tudást barátja és mestere, Bennett révén. Összeveszett Matherssel, mert azt állította, hogy a rend titkos vezetői őt nevezték ki új vezetőnek, Mathers helyett. Ezután új rendet alapított.

Mathers halála után (1918) az eredeti Golden Dawn feloszlott, a tagok azonban új csoportokat alapítottak, köztük a Stella Matutina nevű rendet. 1937 és 1941 között Crowley egykori titkára, Israel Regardie (1907-1985) kiadta a The Golden Dawn című négykötetes művét, mely a rend rítusait és a Stella Matutina teljes szertartásrendjét írja le. A könyvet ma minden ceremoniális okkultista bibliájának tekintik, Regardie-t pedig a modern nyugati mágia legnagyobb szaktekintélyének tartják.

Argenteum Astrum (Ezüst Csillag) néven, Aleister Crowley alapított rendet 1907-ben kb 100 taggal. Crowley kinevezte magát Magister Templivé, miután láthatóvá tett egy Choronzon nevű démont. (1909 december 6. ) (Más források szerint ezt a fokozatot Kínában szerezte.) Ezután egy szexuális mágiával foglalkozó német titkos rend, az Ordo Templi Orientis vezetője, Theodor Reus megvádolta, hogy elárulta tanításaikat. Crowley az első világháború kitörése után az Egyesült Államokba utazott és az OTO amerikai ágát próbálta összehozni. Főbb könyvei a vezérlőszelleme, az egyiptomi Aiwass által diktált Liber Al vel Legis (A Törvény Könyve), a 777, a The Book of Thot (Thot könyve), a The Vision and the Voice (A látomás és a hang), The Confessions (Vallomások), a Magick in Theory and Practice (A mágia elmélete és gyakorlata) és a Quabalah of Aleister Crowley (Aleister Crowley Kabalája). Megjelentette a The Equinox (Napéjegyenlőség) című több száz oldalas folyóiratot.

Mysteria Mystica Maxima vagy M.M.M. néven alapította meg Crowley az OTO brit páholyát 1912-ben. Vezetője Victor Neuburg volt. Crowley később egyesítette az Argenteum Astrummal.

Az Ordo Templi Orientis-t 1896-ban alapította Karl Kellner Németországban. Célja volt a nemi gyönyört a metafizikai önmegvalósítás szolgálatába állítani. Tantrikus iskolák hagyományait követte. 1905-ben, Kellner halála után az új vezető és az első nagymester Theodor Reuss, majd 1922-ben Crowley lett, aki később elérte a legmagasabb, vagyis a Supremus és Legszentebb Király elnevezésű fokozatot, és egész Britanniában ő képviselte a rendet. A rend a Baphomet nevet adományozta neki. A tagok a szertartások során szexuális energiát gerjesztettek, de kilenc beavatási fokozatuk közül csak az utolsó háromhoz kapcsolódtak a szexuális jellegű tanítások és módszerek. A 7. a szexuális mágia teoretikus (elméleti) oldala, a 8. mágikus maszturbáció egy istennel vagy egy istennővel elképzelve, a 9. tényleges szexuális érintkezés, melyben fizikai partnerük testesítette meg az istenséget. Tanításaik között szerepelt a kabbalista Élet Fájának sötét, hátsó oldalának feltárása, Ananse pókhálójának segítségével. Ananse az ashanti legendákban szereplő pók, aki megteremtette az anyagot, melyből Nyame, a legfőbb égisten megalkotta az első emberi lényeket.

Jelenleg két OTO szervezet van. Az angliai rend vezetője Kenneth Grant, a kaliforniai szervezeté pedig Grandy McMurtry.

A Crowley által az első világháború után, a szicíliai Cefalu-ban alapított vallás és mágikus központ (kolostor) a Thélema (a szó jelentése akarat). Kábítószeres orgiák, pogány ihletésű mágikus szertartások jellemezték. Angol újságírók támadták a szervezetet. A botrány akkor tört ki, mikor Crowley legjobb tanítványa meghalt. Ekkor Mussolini parancsára kiutasították őket Olaszországból. Crowley axiómája: Tedd amit akarsz, s az lesz a törvény. Meggyőződése szerint az embernek kapcsolatba kell kerülnie a szent vezérlőangyallal és meg kell találnia a belső célt és az igazi akaratot. Crowley azt a nézetet vallotta, hogy minden férfi és minden nő egy csillag, és létünk legfőbb értelme a szakadékon való átjutás.

A Belső Fény Testvérisége (1922) Dion Fortune és férje által alapított mágikus rend. Célja az volt, hogy felkeltse az emberek érdeklődést a mágikus tanok iránt, ezért előadásokat tartottak és kiadványokat publikáltak. Jelentős toborzó munkát is végeztek. Egy ideig a Teozófiai Társaság Keresztény Misztikus Páholya elnevezést viselték, de ezt hamarosan megváltoztatták. A Belső Fény Testvériségéből nőtt ki a Fény Szolgái elnevezésű okkult csoport. Ennek jelenlegi vezetője Dolores Ashcroft-Nowicki, a kelta mágia, az ösvénymunkák (a tudat belső ösvényein való kutatás) szakértője. Központjuk Jersey államban, St. Helierben található.

Alice Bailey (1880-1949) angol misztikus által alapított teozófikus, mágikus rend az Arcane School. Tanításaikat belső mesterek (többek között Koot Hoomi-val és egy "tibeti"-nek nevezett lénnyel folytatott beszélgetések) ihlették. A központjuk Londonban található.



A híres druida és mágus, Merlin (Merlinus Britannicus Ambrosius) feltehetőleg I.sz. 480 körül élt, Wales nyugati részén. Már fiatalon is híres volt próféciáiról. Később, miután Bleise-től a mágikus mesterséget elsajátította, Uther Pendragon szolgálatába állt, kinek fiát, Arthur királyt trónra segítette és élete végéig tanácsokkal látta el. Többek között segített létrehozni a Kerek Asztal lovagjainak társaságát. A monda szerint Merlin visszafelé élt az időben.

Salamon (ie. 974-937) Izrael bölcsességéről híres királya volt. Neki tulajdonítják a Példabeszédek könyvét, a Prédikátor könyvét és az Énekek énekét. Több grimoire (varázskönyv) írójának tartották. Többek között a híres Clavicula Salomonis, a Lemegeton és egy sigillumgyűjtemény az, ami a középkorban jelent meg ugyan, mégis sokan Salamontól eredeztetik. Állítólag Raphael angyal ajándékozott neki egy varázsgyűrűt, amivel megidézhette a démonokat és arra kényszeríthette őket, hogy megmondják nevüket, jelüket, tisztüket és működési területüket.

Eckhart von Hocheim (Eckhart mester) (1260-1327) német dominikánus szerzetes volt. Céljának azt tűzte ki, hogy megértse Isten szavának (Logos) hatását a világra. Elképzelése az volt, hogy Isten egyszerre lény és esszencia, és minden teremtmény része lehet, nem csak az emberé. Ezzel az állítással magára vonta a pápai fennhatóság haragját, és tanait visszavonni kényszerült.

Pico della Mirandola (1463-1494) reneszánsz filozófus és misztikus, a Kabbalah szakértője. Munkásságában ötvözte a Kabbalah-t a kereszténységgel.

Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486-1535) német tudós és asztrológus volt. Leghíresebb műve az Okkult filozófia (Titkos Bölcselet). Természetes mágiával és kozmológiával foglalkozott, de a nekromantiát, az asztrológiát és hermetikát is tanulmányozta.

Michel de Nostre Dame vagyis Nostradamus (1503-1577) francia orvos és Medici Katalin kedvenc jósa, aki a Századok című írását 1555-ben jelentette meg. Próféciái sok mindenben egybevágnak a Sybillák jóslataival. Írásai szimbolikusak, többféleképpen értelmezhetőek. Centuriáknak nevezik azokat a négysoros strófákat, amik elmés talányok formájában maradtak ránk. Ezeket 1781-ben a katolikus egyház felvette a tiltott könyvek jegyzékébe.

Dr. John Dee (1527-1608) I. Erzsébet királynő udvari asztrológusa volt. 1581-ben megismerkedett Edward Kelly (1555-1595) médiummal, aki azt állította, hogy beszélni tud az angyalokkal kristálygömbjén keresztül. 1583. május 6-án Kelly lerajzolta az énoki betűket, aminek segítségével kidolgozták az Énoki mágia rendszerét. 1659-ben adták ki dr. John Dee naplóját, ami főképp a szellemi lényekkel való kapcsolattartásáról értekezik.

Johannes Kepler (1571-1630) II. Rudolf császár udvari asztrológusa volt. A mai horoszkópkészítés alapjait fektette le.

Placidus de Titis (1603-1668) itáliai szerzetes volt Az asztrológiában a mai napig használják házszámítási módszerét.

Emanuel Swedenborg (1688-1772) lutheránus püspök fia volt. Matemetikát tanult, de ennek ellenére komoly misztikus munkát végzett. Megszervezte az Új Jeruzsálem nevű csoportot. Szellemekkel, angyalokkal állt kapcsolatban.

St.Germain gróf (Claude Louis) (1710-1780) vagy (1696-1784) Híres, Portugáliából származó zsidó kalandor. Azt állította magáról, hogy a Bölcsek Köve felfedezése által halhatatlanná vált. Akkoriban már kétezer évesnek vallotta magát. Bevallása szerint Kürosz babiloni király neki ajándékozta Mózes pálcáját, és személyesen ismerte Poncius pilátust és a tizenkét apostolt. Számtalan királyi udvarban megfordult. Valószínűleg titkosszolgálati és diplomáciai feladatokat is ellátott. Beszélt franciául, angolul, németül, olaszul, spanyolul, oroszul, portugálul, arabul, törökül, perzsául, kínaiul, hindiül valamint számos régi nyelven is. Ékszerész, aranyműves, festő és sok hangszeren játszó művész volt, de foglalkozott textil- és porcelángyártással is. Megjósolta a francia forradalmat. Kapcsolatban állt a rózsakeresztesekkel is, akik Christian Rosenkreutz, Bacon, Szent Alban reinkarnációjának tartották. Többek között a következő neveken ismerték: Bellamare grófja, Monferrat márkija, Schoening lovag, Rákóczi fejedelem fia... Könyve: A legszentségesebb Trinosophia. III. Napóleon (1808-1873) bizottságot hozott létre az elfogására. Emma Calvé énekesnő fotót dedikált részére 1897-ben. 1972-ben a francia tévében egy Richard Chanfray nevű ember lépett fel, aki a grófnak adta ki magát, és állítólag ólomból aranyat csinált.

Alessandro di Cagliostro gróf (1743-1795) utazó, alkimista, okkultista és szerencsevadász volt. Valódi neve Giuseppe Balsamo. Médiumként és hitgyógyítóként szerezte legnagyobb sikereit. A Máltai Lovagrend beavatta Szent János tanításaiba és az okkult tudományokba. Szabadkőművesség és eretnekség vádjával 1789-ben bebörtönözték, ahonnan haláláig nem szabadult.

Eliphas Lévi Zahed (1810-1875) eredeti neve Alphonse Louis Constant. A kabbalát a kereszténységgel ötvözte és az ókori okkultizmust akarta összeegyeztetni a modern tanokkal. Eltanácsolták a papi pályáról szexuális szabadossága miatt. Számos könyve közül az egyik legfontosabb műve a Nagy mágia dogmája és rituáléja. A tarot nagy arkánumait szimbolikusan az Élet Fájához kapcsolta. Élete során megidézte az ókori Apollóniuszt, aki egy pitagoreus okkultista volt.

Helena Petrovna Blavatszkij (1831-1891) Oroszországi misztikus és kalandornő. Kígyóbűvölőként bejárta Tibetet, Indiát Európát és Amerikát. Összeszedte a keleti misztikus tanokat, amik ebben az időben Európában nagyon divatosak voltak. Kairóban találkozott Paul Metamon kopt mágussal, és tanult tőle. Híres médium volt, könyveit szellemek sugallták. 1875-ben, a Miracle Club elnevezésű spiritiszta körből megalapította a szintén spiritiszta indíttatású Teozófiai Társaságot, Adyani ágazat néven. Nevéhez fűződik a Teozófusok Egyesült Páholya is. 1877-ben 1300 oldalas könyvet jelentetett meg, melynek címe Leleplezett Ízisz. 1979-ben Indiába menekült, a személyét övező intrikák és botrányok miatt. Később Németországban is megalapította a Teozófiai Társaságot. (1884) Fő műve A titkos tan (The Secret Doctrine).

Rudolph Steiner (1861-1925) német látó, okkultista, teozófus és tudós. A Teozófiai Társaságból vált ki és létrehozta az Antropozófiai Társaságot. Atlantisz és Lemúria mitoszait tanulmányozta. Kapcsolatban állt az Ordo Templi Orientis-szel és az Illuminátusok Rendjével is. Egyénre szabott oktatási rendszert dolgozott ki. Könyvei Az okkult tudomány, A kereszténység mint misztikus tény, Hogyan juthatunk a magasabb világok megismeréséhez.

Papus (1865-1916) spanyol születésű orvos. Párizsban élt. Nagy hatással volt rá a teozófia és a hermetikus, alkimiai és kabalisztikus szövegek. Lévi tanítványa volt.

Moina Mathers (1865-1928) a francia filozófus, Henry Bergson nővére. 1890-ben ment hozzá Mathers-hez, és csatlakozott az Arany Hajnal Rendhez és később a Alfa-Omega Templomának feje lett. Titkos neve Vestigia Nulla Retrorsum (Nincsenek nyomok mögötte). A rendben Dion Fortune riválisa lett. Dion azzal vádolta, hogy asztrális macska formájában megtámadta őt és sebeket ejtett rajta. Pszihikus gyilkosság is szerepelt a vádak között. Az áldozat Metta Fornario, Alfa-Omega tag volt.

Frater Achad (1886-1950) eredeti nevén Charles Stansfeld Jones. Aleister Crowley fogadott fia, és tanítványa volt. Értelmezte A Törvény Könyvét (Crowley), amivel kivívta az okkult körök tiszteletét. Műveiben a tarot és az Élet Fája ösvényeinek kapcsolatát is elemezte.
Ismertebb írásai: QBL: A menyasszony fogadása, Isten testének anatómiája, Az új aeon.

Dion Fortune (1891-1946) angol okkultista és írónő. 1919-ben lett az Arany Hajnal Hermetikus Rend tagja. A mágia és az asztrális utazás élményéből okkult regényt írt. Miután Mathers feleségével, Moina Mathers-szel összeütközésbe került, 1922-ben férjével Penry Evans-szel megalapította a Belső Fény Testvériségét.

A Hermetikus Filozófia

- Hermetic Philosophy -

"A bölcsesség ajkai mindaddig zárva maradnak, amíg megértő fülekre nem találnak" – A Kybalion.



I. Bevezetés : Hermetika

"A fény tudománya a mágia, a tűz tudománya a hermetika." (Eliphas Lévi)

Egyiptomban a mágia univerzális tudománnyá emelkedett, amit Thotnak, a mágia istenének tulajdonítanak. Thot nemcsak a mágia, hanem minden ezoterikus tudás megalkotója és ebből egyetemes dogmát teremtett. Az ő alakja az archaikus beavatások őre.

Az egyiptomi mitológia szerint Thot a bölcsesség istene "forrás vagy a sivatagban, el vagy zárva a beszélő előtt, nyitva vagy a hallgató előtt" - hangzik egy hozzá intézett imából. Ő alkotta meg a huszonkét őshangot, amely a beszédet felépíti. Ő az istenek írnoka, aki a túlvilági utazás alatt a lélek megméretése után az adott válaszokat feljegyzi. Íbiszként, vagy íbiszfejű emberként, néha majomként jelenik meg.

A görög mitológia Hermészként ismeri, az istenek hírnökeként. A római mitológia Merkúriuszként tartja nyilván.

Az európai hagyomány hermetika névvel definiálja azt a módszert, amely Alexandriában öltött szilárd testet és teremtett így hagyományt, amely az ember ősképét Hermész Triszmegisztosznak nevezi. A hermetika igen sokat átvett az egyiptomi, a héber, a káldeus, az iráni és a hindu hagyományból. Ezeknek a tanításoknak a középpontja az a metafizikai jellegű antropológia volt, amely végül is az üdvről és az életről szóló egyetemes tanítás alapját képezi. A hermetikát óvatosan el kell választani a gnózistól, mert a gnózis a hagyomány már alkalmazott és önálló része.

A gnózist azért nevezték el gnosos-nak, (értelmes megismerésnek), mert az üdv útját éppen úgy az értelmi megismerésben látta, mint a hindu dzsnána (jnana) jóga. "A győzedelmes kereszténység a Hermészre alapított megváltástant, mint olyan sok mást is, eltüntette: az alkímiát és az antropológiát nem tudta legyőzni. Keleten új okkult-vallási jellegű irodalom keletkezett és az iszlám közvetítésével visszaáramlott nyugatra." - írja John Rushka.

A hermetikus hagyomány a nyugati kereszténység felszíne alatt, mint a föld mélyében rejlő vizek, állandóan élnek. A legismertebb hermetikus művek (kb. az időszámításunk utáni II. században keletkeztek, illetve maradtak fenn görög nyelven): a Tabula Smaragdína, Aszklépioszhoz, Poimandresz, Kulcs, Fiamhoz Tathoz. A gyűjtemény összefoglaló címe: Corpus Hermeticum.

A » Tabula Smaragdína az alkímisták tudományának alapműveként ismert:

"Való hazugság nélkül, biztos és igaz.
Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.
És ahogyan minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból, úgy elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.
Apja a Nap, anyja a Hold.
A szél hordozta méhében.
Dajkája a Föld.
Ez a világ első anyagának forrása.
Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.
A földből az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket.
Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét.
Ettől kezdve menekül előled minden sötétség.
Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz, és minden szilárdat áthat.
Így teremtették a világot.
Annak, aki ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.
Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.
Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem."

(Hamvas Béla fordítása)

A Tabula Smaragdína az emberi személyiség metafizikai transzmutációja és szellemi regenerációja. A fennmaradt kb. tizenhárom mondat számít az európai hermetikus tanítás gyökerének. Ebből táplálkozik az asztrológia, az alkímia, a kabbala és a mágia.

"A hermetikus művészet egyszerre vallás, filozófia és természettudomány. Mint vallás, ez az ősi mágusok és minden korszak beavatottjának vallása, mint filozófia, alapjai megtalálhatóak az alexandriai iskola és Püthagorasz elméleteiben, mint tudomány, módszereit Paracelsustól, Nicholas Flameltől és Raimundus Lullustól kell megtanulni. A tudomány csak azok számára valóságos, akik a filozófiát és a vallást egyaránt elismerik és megértik, és az előrelépésben egyedül az adeptus lesz sikeres, aki elérte az akarat egyeduralmát és így az elemi világ fejedelmévé válik." - fogalmazza meg Eliphas Lévi: A Hermész tudománya c. könyvében.

A Tabula Smaragdína eredetéről több legenda is beszámol. Ezek közül az egyik szerint a táblát Ábrahám felesége, Sára találta meg egy barlangban Hebronnál, a halott Hermész kezében, néhány századdal az özönvíz után. Más vélemények szerint Nagy Sándor találta meg hadjáratai során Hermész sírjában, amelyet ő fedezett fel. És egy újabb legenda szerint a táblát Cheops piramisában találták meg. Ez az egyedüli kulcsa az összes ezoterikus ismeret megfejtésének: a tudás háromszöge és az értelem háromszöge. Mindkettő a szent hexagramot, az egyensúlyt, az élet és halálban és a halál az életben ősrégi szimbólumát tárja fel.

A Corpus Hermeticum az alábbiakat írja az emberi élet értelméről: "Az ember kötelessége, hogy lelkét értelmével irányítsa, s ezáltal az isteni dolgok szemlélete arra vezetheti őt, hogy csak kevés figyelmet szenteljen halandó részének, melyet az alsóbb világ megőrzése érdekében csatoltak hozzá. Abból a célból, hogy az ember tökéletes legyen mindkét része tekintetében."

Hermész, nem tudni hogyan, de az egész igazságot felfedte.

Dr. Kássa László



A hermetikus filozófia


Az ezoterikus és okkult tanítások alapjai mind a régi Egyiptomból származnak, melyek több ezer éven át igen erősen befolyásolták az összes filozófia életútját, ezáltal az embereket és népeket is. A Piramisok és a Szfinx hazája, Egyiptom volt a szülőföldje a Rejtett Bölcsességnek és a Misztikus Tanításoknak is. A Titkos Doktrínákból minden nemzet kölcsönzött. India, Perzsia, Káldea, Medea, Kína, Japán, Asszíria, az ősi Görögország és Róma, és más ősi államok is bőségesen részesültek azon tudás élvezetéből, melyet az Izisz templomaiból érkező Hierofantok és Mesterek adtak át készségesen azoknak, akik felkészülten jöttek, hogy részesüljenek a Misztikus és Okkult Ismérvek óriási tárházából, amit ennek az ősi világnak a mesteri elméi gyűjtöttek össze.

Az ősi Egyiptomban laktak azok a nagy Szakértők és Mesterek, akiket soha nem tudtak felülmúlni, és ritkán tudtak velük egyenrangúvá válni. Évszázadokon keresztül, a Nagy Hermész idejétől folytatták munkásságukat. Egyiptomban volt a Csodák Kapuinak Fő Kapuja is. Templomának ajtaján léptek be az újonnan megtértek, kik azután, mint Hierofantok, Szakértők és Mesterek beutazták a föld négy sarkát, és magukkal vitték az értékes tudást. Készek voltak arra és türelmetlenül várták azt, hogy átadhassák tudásukat azoknak, akik szintén készen álltak befogadásukra. Minden Okkultista kutató felismeri azt a kötelezettségét, hogy tartozik ezen ősi vidék tiszteletreméltó Mestereinek.

De ezek között az ősi egyiptomi nagy Mesterek között élt egy Mester, akit úgy hívtak, hogy "A Mesterek Mestere". Ez az ember, ha valóban "ember" volt, Egyiptom kezdeti időszakában élt. Ő volt az, akit úgy ismertek, mint Hermész Triszmegisztosz. Ő volt a szülőapja az Okkultista Bölcsességeknek, az Asztrológia megalapítója, az Alkímia felfedezője. Életének részletei elvesztek az idő múlásának köszönhetően, mindamellett több ősi állam vitatkozott azon, hogy évezredekkel ezelőtt hol született ez a dicsőséges ember. Átmeneti tartózkodási idejét Egyiptomban még most sem ismerni pontosan, - amennyiben ez volt az utolsó reinkarnációja ezen a bolygón -, de az biztos, hogy a legősibb egyiptomi dinasztiák megalakulásakor - jóval Mózes ideje előtt élt. A leghitelesebb utalás szerint egykorú Ábrahámmal és néhány Zsidó tradíció addig is elmegy, hogy Hermész misztikus tanításainak egy részét Ábrahám is elsajátította.

Ahogy az évek teltek-múltak a maguk útján (a hagyományok úgy őrizték meg őt, hogy körülbelül háromezer évvel ezelőtt élt, mint hús-vér ember), az egyiptomiak istenítették őt és megtették egyik istenüknek is, Thoth néven. Évekkel később az ősi Görögország polgárai is megtették őt számos istenük egyikévé – Hermész a Bölcsesség istene néven. Az Egyiptomiak több évszázadon át nagyra becsülték emlékét – igen, évezredeken keresztül – úgy hívták őt, mint "az Istenek Írástudója" és megkülönböztetésül a "Triszmegistosz" ősi címet ajándékozták neki. Ez nem mást jelent, mint "háromszorosan nagy"; "a nagyok nagyja"; "a legnagyobb nagy" és így tovább. Minden ősi civilizációban Hermész Triszmegisztosz neve tiszteletre méltó volt, és neve egyet jelentett a "Bölcsesség Forrásával".

Még napjainkban is a "hermetikus" szót abban az értelemben használjuk, hogy "titok"; "egy zárt valami, amiből semmi sem szökhet meg" és így tovább. Ez az oka annak a ténynek, hogy Hermész követői mindig betartották a titoktartásra vonatkozó elvet tanításaikban. Nem hittek abban, hogy "gyöngyöt kell a disznók elé szórni", hanem inkább abban hittek, hogy megtartsák a tanításokat a "csecsemők tejének, az erős ember táplálékának", mindkét mondás ismerősen csenghet a krisztusi szentírás olvasóinak, de az egyiptomiak is jóval Krisztus kora előtt használták már mindkét mondást.

És az igazság ezen óvatos terjesztésének politikája mindig is jellemezte a Hermetikusokat, még napjainkban is. A Hermetikus Tanítások minden vidéken és minden vallásban megtalálhatók, de soha nem lehetett elkülöníteni egyetlen országot vagy vallási szektát sem, ami csak erről szólt. Ezért figyelmeztetnek az ősi tanítók a Titkos Doktrínákkal szemben arra, hogy az már kikristályosodott egy vallásban. A bölcsesség ezen óvatossága nyilvánvaló a történelem minden kutatója számára. India és Perzsia ősi okkultizmusa elferdült, és nagyrészt elveszett, annak a ténynek a következtében, hogy a tanítók pappá lettek és keverték a teológiát a filozófiával. Ennek eredménye pedig az lett, hogy India és Perzsia okkultizmusa alapjaiban véve elveszett a tömeges vallásos babona, kultusz, hit és "az istenek" közepette. Így volt ez az ősi Görögországgal és Rómával is. Valamint így történt ez a Gnosztikus és Korai Krisztusi Hermetikus Tanításokkal, melyek Konstantin idejében elvesztek. Ők vaskézzel egyengették a filozófiát a teológia jegyében, érzéketlenek voltak a Krisztusi Egyház iránt, mely igen is alapja és lényege ezeknek a tanításoknak. Ez az oka annak, hogy több évszázadon át csak tapogatózik, míg visszatalál ősi hitvallásához. Az előjelek nyilvánvalóak. Minden óvatosságot be kell, hogy tartsunk ebben a Huszadik Században is lévén, hogy az Egyház még most is küzd, hogy visszataláljon ősi misztikus tanításaihoz.

De mindig volt néhány hűséges lélek, kik éltették a lángot, védelmezően táplálták, és nem hagyták, hogy fénye elhalványodjon. És köszönet ezeknek az önzetlen szíveknek és bátor elméknek, mi tudjuk az igazságot, és nem felejtünk. Bár ez nem található meg könyvekben, akár mekkora terjedelműek is. Ez Mester és Tanítványa között terjed; a Beavatottaktól a Hierofantokig; szájról szájra terjed. Ha ezt egyáltalán leírták, akkor jelentését az alkímia és asztrológia szavaiban rejtették el. Így csak azok tudják megszerezni a kulcsot, akik pontosan tudják azt olvasni, értelmezni. Erre azért volt szükség, hogy elkerüljék a Középkor teológusainak üldöztetését, kik tűzzel, vassal, máglyával, bitófával és kereszttel küzdöttek a Hermetikus Tanok ellen. Ezek még napjainkban is megtalálhatók, de a Hermetikus Filozófiáról szóló szavahihető könyvek – bár más könyvekben is számos utalás található rá – leírják az Okkultizmus különböző szakaszait. És mégis, a Hermetikus Filozófia az egyetlen Mester-kulcs, amely az Okkultista Tanítások összes ajtaját nyitni fogja!

A korai időkben összegyűjtöttek bizonyos Alapvető Hermetikus Tanokat, amit a tanárok a diákoknak továbbadtak. Ezt úgy nevezték el, hogy "A KYBALION". A szó pontos jelentése és értelme elveszett az évszázadok folyamán. Ezt a tanítást sokan ismerték, és szájról szájra örökítették egymásnak tovább az évszázadok során. Ahogy máig tudjuk, ezek szabályait, elveit soha nem írták le vagy nyomtatták ki. Ezek egész egyszerűen olyan irányelvek, alapigazságok és szabályok voltak, amik a kívülálló számára érthetetlenek, de amit ezen téma kutatói könnyen megértenek. Az alapigazságokat, az irányelveket és a szabályokat nemcsak elmagyarázzák, de példákkal is alátámasztják a Beavatottak az újonnan érkezetteknek. Ezek a tanítások tényleg az alapját képezik a "Hermetikus Alkímia Művészetének", mely az általános hittel ellentétes. Inkább a Mentális Energia uralásával foglalkozik, mint a Materiális Elemekkel, azaz jobban foglalkoztatja a Mentális Rezgésének egyfajta Átváltozása egy másikká, mint egyik fém átalakulása másikká. A "Filozófusok Kövének" legendája, ami szerint egy alap fémvegyületből aranyat lehet csinálni csak allegorikusan vonatkozik a Hermetikus Filozófiára, viszont könnyen érthető az igaz Hermetikusok összes kutatója számára.

Ebben a kis könyvben, aminek ez az Első Leckéje, meghívjuk kedves olvasóinkat, hogy ismerjék meg általunk, a mi magyarázatainkkal a Hermetikus Tanításokat, ahogy az A KYBALION-ban meg van írva. Alázatos kutatói vagyunk ezen Tanításoknak, még mindig tanulunk a Mester, HERMÉSZ lábainál, bár már viseljük a Beavatottak címét. Mi ezennel átadjuk Önöknek azt a rengeteg alapigazságot, irányelvet és szabályt, példákkal és illusztrációkkal kísérve, amik A KYBALION-ban megtalálhatók. Ezektől azt reméljük, hogy még érthetőbben adhatjuk át a tanításokat a modern kutató számára, annál is inkább, hogy az eredeti szöveget szándékosan burkolt, homályos szavak alkotják.

A KYBALION eredeti irányelveit, alapigazságait és szabályait idézetekben, a maguk hitelességében közöljük. Saját munkásságunkat a szokásos módon, a dolgozat közepén helyeztük el. Reméljük, hogy az a sok tanuló, kinek jelen kis munkánkat most ajánljuk, rengetek előnyt fog szerezni ezen lapok tanulmányozása során, mint előttük annyian mások. Ugyanazokon az Ösvényeken végighaladni, amin évszázadokon át a Mesterek, HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ – a Mesterek Mestere, a Nagyok Nagyja - kora óta. "A KYBALION" szavával:

"Ahol a Mester lábnyomai hullottak, a fülek szélesre tárultak, hogy meghallgassák Tanításait." – A Kybalion.

"Ahol a tanítványok fülei készen álltak, ott jött az ajak, hogy megtöltse azokat a Bölcsességgel." – A Kybalion.

Ahogy a Tanítások mondják, azok akik tanulmányozzák ezt a könyvet és felkészültek az instrukciókra, azok fogadják meg azt a figyelmeztetést, hogy készítsék fel magukat a Tanításokra. És ugyancsak, amikor a tanuló felkészült az igazság befogadására, akkor el fog jönni hozzá ez a kis könyv. Ez Törvény. Az Ok-okozat Hermetikus Alapelve, mely a Vonzás Törvényének külső megjelenési formája, összehozza az ajkakat és a füleket – tanulót és könyvet egyaránt. Úgy legyen!



A hermetikus filozófusok

A bölcsek közt volt egy író, Artephius, kinek művei szerfölött híresek a hermetikus filozófusok körében – olyannyira, hogy még a kiváló író és roppant elfogulatlan kritikus hírében álló Olaus Borrichius is azt ajánlja, hogy ezen könyveket kellő odafigyeléssel olvassa mindaz, ki eme fennkölt bölcselet ismereteit kívánja elsajátítani. Arthepius állítólag kifejlesztett egy titokzatos mágnest, mely azon különös tulajdonsággal rendelkezik, hogy képes az aurát, vagyis a titokzatos emberi lélek kivirágzását lopva kivonni az ifjakból; így az élet eme üdvös és egészségteljes forrásait összegyűjtve, és avatottan alkalmazva – belégzéssel, verejték útján vagy másféleképp – számtalan ifjú felgyülemlett megújhodását saját agg testére központosította. Ifjú életek szenvedék kárát ennek, s azok közül, kiket prédájaként becserkészett, néhányan jelentősen kimerültek, majd a varázslat következtében ki is múltak. Minthogy bűbájjal élt, gyanún felül ment végbe mindaz, hogy fiatal, üde életerejüket tudtuk nélkül vonta ki és használta fel veszedelmes, sóvár szervezetébe. Ez most talán képtelenségnek tűnik, de nem annyira az, mint gondolnánk.

A szent és sérthetetlen történelem mondatja velem ezt a véleményt. Mindannyian ismerjük Dávid király történetét, akinek, mikor "megvénhedt és megöregedett", egy Súnem városából való, Abiság nevű "igen szép lányt" hoznak, aki, mint tudjuk "karjai közt aluszik", hogy "felmelegíté őt", noha a király őt "nem ismeré". Ez utóbbi mondatot, amelyet a Királyokról írt I. könyvben (1,4) találhatunk meg, az összes jelentősebb kritikus egyféleképp értelmezi, beleértve azokat is, akiknek nevéhez Munster, Grotius és Vossius magyarázatai fűződnek. A mohamedánok háremei jóval kéjvágyóbb jelentéssel bírnak, mint ahogyan azt az általánosságban feltételezzük. Úgy tünik, az ősi orvosok töviről hegyire ismerték a megbocsáthatatlanul fiatal társaság jelentőségét az életerő megújulásának szempontjából.

Életelixírt a fentebb leírtakon kívül más, kevésbé csalárd vagy különleges módokon is állítottak elő. Ezek a természet titkos vegyi laboratóriumaiból, szakértőktől származtak. A híres vegyész, Robert Boyle műveiben megemlít egy készítési módot, melyről Dr. Le Fevre számolt be neki egy közismert orvos és egy másik tanult ember társaságában. Az orvos közeli barátja – miképpen Boyle említi – merő kíváncsiságból ebből a gyógyborból adott egy nyeletet egy öreg hölgyismerősének; mivel az ital íze kellemes volt, az asszony, aki már közeledett a hetvenedik életévéhez, nekilátott a tíz-tizenkét napos kúrának, anélkül, hogy tudta volna mit itatott meg vele az orvos és mit eredményezhet ez az ital egyáltalán. Az öregasszony hatalmas változáson ment keresztül: sokkal mozgékonyabb lett, viselkedése derüsebbé, kinézete lényegesen kellemesebbé vált, sőt – fiatalkorába való határozott visszalépésként – bizonyos megtisztuláson esett át olyannyira komoly jeleket tanúsítva, melyek alaposan meg is rémítették: ígyhát a doktor nagyon meglepődött sikerén és eltökélte, hogy leáll további kísérleteivel, és hogy senkinek említést sem tesz erről a csodálatos szíverősítőről, attól félvén, hogy a konok, elfogult emberek körében riadalmat gerjesztene ez az újdonság.

De – ami a százéveseket illeti – találkozhatunk olyan beszámolókkal, melyekben megemlítik, hogy egyes emberek akár több száz évig is eléltek, alkalomadtán egyik országból a másikba vándoroltak; mikor az idő elérkezett ahhoz a természetes korhoz, mikor már meg kellett volna halniok, csak megváltoztatták a nevüket és egy másik emberként tűntek föl egy másik helyen, messze túlélve mindazokat akik ismerték őket, elkerülvén ezzel a lelepleződés bizonyosságát. A Rózsakeresztesek mindig is a legféltékenyebben őrizték eme titkokat, a legtöbbször rejtjelekben beszéltek róluk. Mottójukká csoportjuk egyik, a korai keresztény korszak gnosztikusai közül származó tagjának tanácsát tették meg: "Tanulj meg mindent megismerni, de tenmagad maradj ismeretlen." Azt sem tudják még az emberek, hogy az igazi Rózsakeresztesek kötelezettséget vállaltak, hogy nélkülözőek és tiszták maradnak e világon; bizonyos kiváltságokkal és bűnbocsánattal, ami teljesen megmagyarázza szándékaikat; mert nem szükségszerűen voltak ők magányos emberek; ellenkezőleg, nagyonis társas lények voltak, hisz mindenféle társadalmi réteggel kötetlenül vegyültek.

A nincstelenségről, vagyis a viszonylagos nincstelenségről való elképzelésük nagyban különbözött attól, ami jelenleg uralkodik világunkban. Úgy érezték, hogy sem az uralmon lévők, sem azok vagyona nem gyarapíthatja az olyanokat, akik nagyszerűbbnek tartják magukat mindenkinél; s ezért szándékosan lemondtak a gazdagságról. A felvilágosult, vagyis megvilágosodott testvérek a tisztasághoz ragaszkodtak, így hát – sajátos nézetet vallván a női nem teremtésének igazi mivoltáról – a Gondviselés célkitűzésének megfelelően megtartották szerzetesi, azaz nőtlen állapotukat, mivel mindenben, ami az ember gyarló természetével kapcsolatban állhat, azt keresték, hogy rekeszthetnék ki a rontást – ezt az áldatlan állapotot – a testből. Bíztak a természetben, noha nem minden összetevőjében, mivel úgy gondolták a természet bizonyos értelemben áruló, és hogy nem csupán jótékony hatalmakkal van felruházva, ahogy ezt a legtöbben gondolták. Ennél részletesebben nem szándékozzuk most megtárgyalni eme rendkívül bigott, a természetet mellőző társulás roppant aprólékos és obskurus ellenérveit.

Bizonyos fokig tartózkodó magatartást öltünk; csupán addig, amíg szabadon kommentálhatunk; eme könnyen érthető célkitűzésünk korlátai mindazonáltal eléggé szélesek, habár teljesen ellene vagyunk, hogy túlságosan is világos magyarázatokkal átlépjük azokat, vagy hogy túlozzunk a Rózsakeresztesek furcsa meggyőződéseit illetően.

Kiváló forrásból származik az alábbi, a témához kapcsolódó páratlan, Velencében megesett történet, ami nagy szenzációt keltett ama ősi városban, és amit mi most teljes egészében az olvasók elé tárunk, minthogy oly rejtélyes és élvezetes. Azok, akik mostanában Velencében járnak, és még azok is, akik régebben jártak ott, de még élnek bennük az emlékek, tisztában vannak azzal, hogy a szabadság és a nyugalom olyan szinten uralkodik tetszetős lakói körében, hogy azt ebben a zárkózott, bátortalan országban nehéz megvalósítani. Kételkedünk a tiszteletreméltóságban, mígnem meggyőződésünk le nem fegyverez bennünket; ez az, ami egy bizonyos mesterkélt, mogorva hatást vált ki az angolokból, mindamellett alkalmanként felment megközelíthetőségünk terhe és talán kára alól. A tizenhetedik század vége felé, egy nyári napon egy idegen érkezett Velencébe, aki a város legpatinásabb részében rendezkedett be, s aki figyelemre méltó külsejével valamint sajátos, kifinomult, higgadt és elegáns modorának köszönhetően bekerült a legjobb társaságokba – noha előéletéről, személyéről senki semmit sem tudott pontosan. Alakja roppant arányos volt, arca hosszúkás, ovális és sápadt, homloka magas; intellektuális képességei pedig megdöbbentően kiugróak, s szembetűnően kiválónak bizonyultak. Hosszú, fekete haja lobogott a szélben, mosolya leírhatatlanul elbűvölő, mégis szomorkás; ha jobban megnézte az ember, szeme mély fénye történelmi idők érzelmeivel és tapasztalataival terheltnek tűnt. Beszéde – ha épp úgy tartotta kedve, hogy beszélt egyáltalán – bámulatos tudásról árulkodott, bár mintha mindig arra törekedett volna, hogy a háttérben maradjon, s ne beszéljen sokat, noha nem volt feltűnő szűkszavúsága. Signor Gualdi néven mutatkozott be, s egy egyszerű, szerény, önálló vagyonnal rendelkező, különálló úriembernek vélték. Röviden: érdekes jellem volt.

Ez az úriember néhány hónapig maradt Velencében, "Józan Signior" néven híresült el a közéletben, rendszeres élete, viselkedésének higgadtsága, egyszerűsége valamint diszkrét öltözete végett; merthogy állandóan egyszerű, szerény, fekete színű ruhákat hordott. Három dolog jellemezte velencei tartózkodása folyamán. Először is, volt egy piciny, kedves képgyűjteménye, melyet készséggel megmutatott bárkinek, aki látni kívánta; aztán meg, tökéletesen jártas volt mindenféle művészet- és tudományágban, és mindig olyan aprólékossággal beszélt róluk, hogy bámulatba ejtette – sőt, hallgatásra késztette – hallgatóságát, mivel úgy tűnt, tapasztalta is a dolgokat, melyekre utalt, valamint alkalmanként a legapróbb tényeket is meglepetésszerűen kijavította. Harmadikként pedig – ahogy azt megállapították – soha sem írt vagy kapott levelet, nem kért hitelt, hanem mindig mindenért készpénzzel fizetett, nem használt bankutalványt, váltót, hitellevelet. Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy elég pénze van, és hogy becsületesen élt, noha nem pompában vagy csillogásban.

Signor Gualdi egy napon – röviddel Velencébe érkezése után – egy kávéházban, melybe rendszeresen eljárt, találkozott egy barátságos velencei nemesemberrel, aki rajongott a művészetért; a páros ezek után különféle eszmecseréket folytatott, s sokszor társalogtak számos olyan dologról és tevékenységről, melyek mindkettejük számára érdekesnek bizonyultak. Az ismeretség nagyra becsült barátsággá érett, s a nemes meghívta Signor Gualdit házába, ahol – mivel özvegy volt – Signor Gualdi először a nemesember gyönyörű, roppant intelligens és tehetséges, tizennyolc éves lányával találkozott. A lány épp akkortájt tért vissza apja házába egy kolostorból, azaz egy zárdából, ahol apácák nevelték. Röviddel ezután a lány – állandóan a társaságában lévén és beszámolóit hallgatván – Desdemonai indokkal fokozatosan bele is szeretett a titokzatos idegenbe; holott Signor Gualdi nem volt barnabőrű mór, hanem csupán egy tanult úriember – inkább gondolkodó, mint cselekvő típus. Tekintélye időnként kifejezésmódja révén is emelkedett; mesés értekezéseket folytatott; különös, hátborzongató vonzereje csak nőttön nőtt, mikor az átlagosnál is boldogabbnak és elevenebbnek mutatkozott. Ha jobban belegondolunk, egy rejtelmes, ritka tehetséggel megáldott alaknak tűnt; azonban a tömegbe keveredve aligha lehetett volna kiemelni őt; észre se venné őt az, ki nem talál valami rokoni gondolatot beszédjében.

És most ejtsünk néhány szót a Rózsakereszteseknek tulajdonított sajátosságokról. Létezésük bármennyire is tagadott, a ténykedéseik – melyekkel épphogy csak megemlítve de találkozunk eme rejtélyes emberek történelmében – oly elragadóak s ugyanakkor olyfokú pimaszságról tesznek tanúságot, még ha nem is hiszünk bennük – mely elkerülhetetlen, önhittségük lehetetlen természeténél fogva –, alapos indokok nélkül nem tudunk megszabadulni attól a meggyőződéstől, hogy szemtelenségük nagyon is vakmerő. Az egész emberiségről úgy vélekednek, mintha az alattuk lenne a messzeségben; büszkeségük határtalan, holott kívülről nézve ők az alázatosabbak. Tündökölnek a nincstelenségben, és azt állítják, hogy ez a nekik rendeltetett állapot: habár az egyetemes gazdagsággal kérkednek. Mindenféle emberi vonzalmat megvetnek, vagy csupán üdvös menekülésképp folyamodnak hozzájuk – a szerelmi elkötelezettség látszatát csupán azért vállalják, hogy a beilleszkedés okozta kényelmeket élvezzék, vagy hogy olyan világba jussanak, melyet kívánalmaikhoz, vagy feltételeikhez igazítottak. Roppant elegánsan vegyülnek el a nők társaságában, noha szívük teljességgel képtelen az ilyesfajta gyöngédségre; kritizálják is őket gondolataikban, mintha egy, a férfiaktól homlokegyenest más faj lenne a női nem. Külsőre egyszerűek és tiszteletteljesek, s mégis, ha szívükben lakozó önértékelésük önméltatásba fordul, a határ a csillagos ég. Bizonyos fokig ők a legőszintébb emberek a földön, de a szikla is túl puhának bizonyul áthatolhatatlanságukhoz. A hermetika szakértőivel ellentétben, az uralkodók szegények, s hatalmas vagyonuk is megvetendő. A bölcsek oldalán a legműveltebbek is csupán maflák és tökkelütöttek. Nem ácsingóznak hírnévre, elítélik és megvetik azt. Ha híressé válnak, az szándékuk ellenére történik: nem keresik a megbecsülést, mivel a megbecsülésben ezek az emberek nem találhatnak kielégülést. Leghőbb vágyuk, hogy észrevétlenül bolyongjanak, s elszórakoztassák magukat e világban, mert benne élnek, s mert ezt találják maguk körül. Így hát rosszallóak az emberiség felé, minden más felé pedig igenlőek: tartózkodóak, önmegvilágosodottak, ön-mindenfélék, de mindig készek jó cselekedetekre, amikor csak lehetséges vagy biztonságos az.

Ehhez a határtalan emelkedettséghez miféle mértékegység, mily magasztosság felelhet meg? Hétköznapi mértékegységeknek hasznát most nem vesszük. Eme okkult filozófusok állapota vagy a fennköltség csúcsa, vagy a képtelenségé. A világ – mivel képtelen a megértésre – ragaszkodik ahhoz, hogy haszontalannak nyilvánítsa őket és állításaikat. A végeredmény minden ízében attól függ, vajon tényekkel vagy csupán képzelt eszmékkel rendelkeznek a hermetikus filozófusok. A vizsgálódás legmegdöbbentőbb része az, hogy eme alapos szerzők tanulmányai telis-tele vannak a legkörmönfontabb, bonyolult témákról szóló értekezésekkel, s mindegyikről zseniális fejezeteket írnak – a fémek természetéről, az orvostudományról, az elemek ismeretlen tulajdonságairól, teológiai és lételméleti feltételezésekről, a gondolat tárgyáról és természetéről általánosságban véve – mindezeket mesés módon tálalva az olvasó elé.